Rosberg: Suzuka csak a kitartásomat igazolta

F1

2015. október 6. kedd, 12:15

Szerző: Bognár Viktor; Fotó: DPPI

Nico Rosberg jóval optimistábban látta a Japán Nagydíjon mutatott produkcióját, mint az talán a közvéleményben lecsapódott, és szerinte ez is azt bizonyítja, hogy nem adta fel a harcot Lewis Hamilton ellen.

A német hiába rajtolt a szezon során második alkalommal az első rajthelyről Suzukában, brit csapattársa már az első métereket melléférkőzött, majd a célegyenest követő éles jobbkanyarban ki is szorította őt a pályáról. Rosberg emiatt Sebastian Vettellel és Valtteri Bottasszal szemben további pozíciókat vesztett, de végül fel tudott zárkózni a második helyre, és noha 19 másodperc hátránnyal Hamilton mögött ért célba, mégis minimalizálni tudta pontveszteségét.

Dppi_00115015_411

„Miután hazaérkeztem Japánból, képes voltam meglátni a suzukai hétvégém pozitív elemeit: megszereztem a pole-t, a pályán megelőztem Bottast, majd pedig megvolt a tempóm ahhoz, hogy a bokszban elévágással átugorjam Vettelt a kiállások második fordulójában” – elmélkedett Rosberg az Orosz Nagydíjra készülve.

„Nem veszek vissza a bajnoki címért folyó harcban, amiről ezeknek a pozícióknak az ellentmondást nem tűrő visszaszerzése is árulkodott. Még öt versenyünk van hátra, és noha a pontversenyben elég nagy a hátrányom Lewis mögött, az én fejemben még semmiképp sem ért véget a harc.”

A német lemaradása jelenleg 48 pont, ami azt jelenti, hogy az sem lenne elég számára a fordításhoz, ha a hátralévő futamok mindegyikét megnyerné, és Hamilton második helyen érne célba. És igaz ugyan, hogy továbbra is domináns a Mercedes, de azt már megszokhattuk, hogy amikor kettős győzelmeikben számolva próbáljuk előrevetíteni a következő futamok alakulását, mindig közbejön valami váratlan a csapat menetelésében…

Forrás: www.formula.hu – RSS