Rossi korábban már felkereste a fiatal magyar csatártehetséget: „A kapitány elmondta, miben kell fejlődnöm”

El sem hittem, amikor felhívtak, különleges érzés volt, egy álmom vált válóra, szerintem minden labdarúgó arról álmodik, hogy a hazaját képviselhesse

– mondta az m4sport.hu-nak Németh András, aki kedden kapta meg első felnőttválogatott meghívóját Marco Rossi szövetségi kapitánytól.

Az olasz tréner a keddi sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy Szalai Ádám visszavonulása komoly feladat elé állítja a válogatottat, ezért jött el a pillanat arra, hogy a 20 éves támadó megmutassa, készen áll-e már a felnőtt nemzetközi futballra is.

– A szeptemberi válogatott szünetben beszéltünk Marco Rossival, elmondta, miben kellene fejlődnöm, hogy meghívjon – folytatta Németh.

Az a beszélgetés a védekezésről szólt, a Misternél ott kezdődik a játék: csapategység, együtt védekezünk, együtt támadunk. Nekem a védekezésben kellett lépéseket tennem, és azóta próbáltam is a lehető legjobban erre koncentrálni.

A Genk támadója ebben a szezonban 14 bajnokin jutott szóhoz, ezeken egy gólt és két asszisztot jegyzett.

– Kapom az esélyeket, próbálom ezekből a lehető legtöbb kihozni, akkor is, ha öt percem van. Elsők vagyunk a bajnokságban, jó a hangulat a csapatban, így is fogok megérkezni a válogatotthoz – mondta a csatár, majd a válogatott két novemberi felkészülési találkozójáról is beszélt.

Ha megkapom a lehetőséget, szeretném megmutatni, mit tudok hozzáadni a csapat játékához, hiszen az a célom, hogy minél jobban a válogatott segítségére legyek.

– zárta.

A magyar válogatott november 17-én, csütörtökön Luxemburgban lép pályára, majd három nappal később Görögországot fogadja a Puskás Arénában.

Válogatott: Dzsudzsák és a Puskás Akadémia kapusa is meghívót kapott – itt a teljes keret