Rossi: „Orbánt és Sallait is el kell engednünk” – a kapitány szerint a 3-0 csak elfogadható

Így értékelte Marco Rossi szövetségi kapitány a San Marinóban 3-0-ra megnyert világbajnoki selejtezőt.

Az első játékrészben egy kicsi nyugalom hiányzott néhány szituációban. Túlságosan sokat mentünk vertikálisan és amikor ennyire hátul védekezik egy csapat, akkor az igen nehéz az ellenfél számára. Türelmesnek kellett lennünk, és egy kicsivel több minőségre lenne szükség a párharcoknál. Aztán kihagytunk egy büntetőt, és talán ha a második gól meglett volna 20 perc után, ugye sokkal simábban alakul az egész, pszichológiai szempontból is természetesen. De a második félidőre cseréltünk és szerintem a minőség, a játékunk meg sokat fejlődött. Miközben aa legjobb játékos a pályán San Marino kapusa volt, nem is tudom, hány helyzetben tudott védeni.

A 3-0 elfogadható eredmény, semmi különleges, semmi fenomenális, de folytatnunk kell ezt az utat, és a mentalitásunkat továbbra is így kell megőriznünk.

Ha lehet, akkor még fejleszteni is kell, persze – mondta az M4 Sportnak és kitért az Andorra elleni találkozóra is.

A hozzáállásunk ugyanilyen kell, hogy legyen a pályán minden egyes ellenféllel szemben, így természetesen a következő meccsen is, Andorra ellen. Az egy még bonyolultabb találkozó lehet. Ma vereséget szenvedtek, 3-0-ra kikaptak Lengyelországtól, de otthon, azzal a kis, műfüves pályával, és egy nagyon provokatív, agresszív hozzáállással… 100%-osan óvatosnak kell lennünk. Amikor kötelező nyerni, akkor néha nem olyan egyszerű a helyzet. Ezt ma láttuk. És a koncentrációnkat tényleg meg kell őriznünk. Nem láttam még a statisztikát, de szerintem nem is volt, hogy kapura lőttek volna. Mi pedig huszonötször próbálkoztunk szerintem. Dibusz teljesen kihűlt a mérkőzésen. Fejlődnünk kell az utolsó 10-16 méteren, mert elég sok egyértelmű helyzetünk volt, de ezen ziccerek közül túlságosan is sokat rontottunk el.

Rossi azt is elárulta, hogy ismét lesznek kieső a magyar keretben.

Sajnos a német csapatokkal meg kellett egyeznünk, hogy elengedjük korábban a labdarúgóinkat – a németek már csak németek…

Úgyhogy el kell engednünk Willi Orbánt és sajnos Sallai Rolandot is.

Két nagyon fontos játékos a számunkra, de most a többiekkel kell ezt megoldanunk. Természetesen megvan a lehetőségünk, hogy jól játsszunk, hogy megszerezzük a három pontot. Teljes mértékben bízom minden labdarúgónkban.