Őrzi veretlenségét a Loki

image

A Ligakupa negyeddöntőjében, idegenben győzött a DVSC.

A hóesés ellenére sikerült megrendezni a Paks – Debrecen Ligakupa negyeddöntő első mérkőzését. A találkozó a vendégek sikerét hozta, ami azt jelenti, hogy a piros-fehérek továbbra sem találtak legyőzőre a 2011/2012-es szezonban, tétmeccsen.

A hazaiak főleg az első játékrész második felében voltak veszélyesek, ekkor Vayer hagyott ki egy nagy helyzetet, de gólt nem tudtak szerezni a paksiak. Fordulás után viszont előnybe került a DVSC. Spitzmüller István, 54. percben szerzett találata azt jelenti, hogy a hajdúságiak előnyből várhatják a visszavágót, melyre március 7-én kerül sor.

A lefújást követően Kis Károly a Sport TV-nek adott nyilatkozatában elmondta, hogy elsősorban a koncentrációt hiányolta játékosaitól valamint a támadó játékot is, hiszen csak az első 45 perc végén voltak lehetőségeik, amivel Kondás Elemér is egyetértett.

A Loki trénere is úgy vélte, hogy a Paks a szünet előtt uralta a játékot, de a második félidőben már ők kontrollálták a mérkőzést. A Debrecen trénere arról is beszélt, hogy még koránt sem dőlt el a továbbjutás kérdése, hiszen az egy gólos előny elég sovány, ami könnyen el is olvadhat a visszavágón, ezért nem szabad hátradőlni.

Ligakupa, negyeddöntő, 1. mérkőzés:

MVM Paks – DVSC-TEVA 0-1 (0-0)
G.: Spitzmüller (54.)