Sainz: A hatodik hely megtartása a célunk

F1

2016. szeptember 17. szombat, 18:36

Szerző: Czinege Ádám, fotó: dppi

Carlos Sainz rendkívül optimistán nyilatkozott a Szingapúri Nagydíj időmérője után. Elmondása szerint az elsődleges célja a jelenlegi hatodik hely megőrzése lesz a futamon is.

A spanyol versenyzőnek hazai futamán sikerült egy hatodik pozíciót szereznie, amivel a 2016-os szezonja legjobb eredményét produkálta. Ezt ismételné meg Szingapúrban, és úgy gondolja, hogy ezen a helyszínen ez reális cél is lehet a vasárnapi versenyen.

A pilóta, akit nemrég a Renault-val hoztak szóba, így nyilatkozott az időmérő után: „Nagyon elégedett vagyok. Azt hiszem, a sok kemény verseny után már épp itt volt az ideje, hogy visszatérjünk oda, ahová – legalábbis szerintem – tartozunk, az erősorrendben.”

Sainz kiemelte, hogy mennyivel végeztek az egyik nagy rivális csapat versenyzői előtt: „Végül a hatodik helyért folytatott harcban majdnem fél másodperccel voltunk a Force India előtt, ami miatt nagyon, rendkívül boldog vagyok, és az ezen a hétvégén nyújtott teljesítményünk miatt is így érzek.”

 sainz-szingapúr-2016

A Toro Rosso versenyzője már a futamra fókuszál: „Most itt az ideje a holnapra koncentrálni, örülhetünk amiatt, amit ma elértünk, de tudjuk, hogy holnapi egy nagyon fontos nap lesz a csapat számára. Ez az a verseny, amin a legtöbbet kell kihoznunk, és mindkét autót jó eredménnyel kellene hazahoznunk.”

A spanyol pilóta tovább folytatta gondolatmenetét: „Ha ezt megtesszük, és még a stratégiánk is jól működik, ott kell majd lennünk, ahol jelenleg is vagyunk, mert a versenytempónk is olyan, mint ma a kvalifikációs volt.”

Sainz tart attól, hogy Vettel egy remek versenyzéssel elé kerülhet: „Lássuk, hogy Sebastian mennyire tud feljönni a mezőny végéről. Remélhetőleg nem annyira, hogy minket is megelőzzön, de az élcsapatoknak akkor előnye van, hogy nagyon könnyen felkapaszkodhatnak.”

Forrás: www.formula.hu – RSS