Sainz: Problémamentes péntekünk volt

F1

2016. április 15. péntek, 12:06

Szerző: Czinege Ádám, fotó: dppi

Elégedett lehet az első két szabadedzés végeredményével a Toro Rosso, hiszen mindkét pilótájuk az első tízben végzett, és a versenyzők elmondása szerint a programjukat is sikeresen teljesítették.

Max Verstappen egy tizedik és egy hatodik, Carlos Sainz pedig egy hetedik és egy nyolcadik pozícióval gazdagodott az F1-es Kínai Nagydíj első napjának végén. Úgy néz ki, az autó tempója elég az első tízhez, és az olasz istálló az első nyolc hely egyikét is megcélozhatja a szombati időmérőn.

Max Verstappen ennek ellenére nem kezdte elégedetten a nyilatkozatát: „A délelőtti első szabadedzés nehéz volt számunkra, mert nem tudtunk hosszú etapokat futni a piros zászlók miatt… Kijöttünk, bejöttünk, majd megint ki, aztán ismét a garázsban kötöttünk ki; de ez legalább arra jó volt, hogy visszanyerjük az önbizalmunkat ezen a pályán, emellett új dolgokat tapasztaltunk meg, többek között az autó itteni viselkedését.”

 Dppi_verstappen_04.15.

Interjúját végül pozitív hangnemben zárta a fiatal holland: „A második gyakorláson nagyon sok dolgot ki tudtunk próbálni, ennek ellenére még mindig van néhány tennivalónk az éjjelre, hogy holnap még tovább javulhassunk. Elégedettek lehetünk a mai nappal.”

Csapattársa, Carlos Sainz nagyon lelkesen beszélt a Kínai Nagydíj első napjának eseményeiről: „Ma ismét zökkenőmentes pénteket zártunk. Nem volt probléma az autóval, így teljesíteni tudtuk a programunkat. Az első edzés félbeszakadt a piros zászlók miatt, de a délutáni már nagyon jól sikerült és boldog vagyok a nap végére. Azt hiszem, ez egy kihívásokkal teli pálya mindenki számára, és alig várom a hétvége hátralevő részét, különösen az időmérőt, ami a régi formájában tér majd vissza.”

Forrás: www.formula.hu – RSS