Sainznak örültek a Lotusnál

F1

2015. október 10. szombat, 17:08

Felemás időmérőt futott a Lotus Szocsiban, hiszen Romain Grosjean a 8., míg Pastor Maldonado a 14. helyen zárt, de mindketten annak örültek leginkább, hogy Carlos Sainz jól érzi magát.

Bár az időmérő kezdetére már tudni lehetett, Carlos Sainznak kutya baja sincs velőtrázó bukása után, a toro rossóssal történtek kicsit nyomott hangulatúvá tették a szocsi időmérőt szombat délután. Azt az időmérőt, ahol a Lotus pilótáit hat hely választotta el egymástól a végén, s amíg Romain Grosjean bejutott a Q3-ba, Pastor Maldonadónak esélye sem volt rá.

„Elég jó volt az időmérő számunkra” – kezdte nyilatkozatát a francia versenyző. „Tudtuk, hogy ha minden rendben lesz, akkor bejuthatunk a top10-be. Komoly kihívást jelentett, hogy nem voltak adatok, amelyekre támaszkodhattunk, így az edzés során kellett néhány döntést hoznunk, de úgy tűnik, mind bevált. Örülök a nyolcadik helynek, ami jó kiindulási alap a versenyre, és örülök, hogy Carlos is jól van a balesete után.”

„A harmadik szabadedzésen jobban éreztem az autót, így ki kell vizsgálnunk, hogy miért nem tudtunk kihozni mindent a szuperlágy gumikból” – mondta csalódottan 14. helye után Maldonado. „Az autó nem volt túl rossz, egyszerűen nem bizonyult annyira gyorsnak, amennyire szerettük volna. Sokkal többet vártunk a mai naptól, de a legfontosabb, hogy Carlos jól érzi magát.”

Forrás: www.formula.hu – RSS