Salga Péter: Fontos, hogy a régebb óta fiataloknak segítsünk egészségük megőrzésében

Nemcsak a húszévesekre gondol a Magyar Szabadidősport Szövetség, hiszen idén is megrendezte Cegléden a Szépkorúak Testébresztő Sportfesztiválját. Az ingyenes eseményen több mint ezer sportos nyugdíjast bírtak mozgásra a Gubody parkban és a Gál József Sportcsarnokban júniusban.

A szövetség évente egyszer rendez sportfesztivált célzottan a szépkorúaknak, de természetesen az összes többi rendezvényén is szívesen látja a korban előrehaladottabbakat.

 „Hazánkban alig akad olyan sportrendezvény, amely kifejezetten az idősebbeket célozná meg, országos szintű pedig egyáltalán nincs. Ezt az űrt igyekszik betölteni a szépkorúak sportfesztiválja. A cél, hogy a régebb óta fiataloknak segítsünk fiatalságuk megőrzésében, életminőségük javításában az ő korosztályunknak megfelelő sportágak kipróbálásával, megszerettetésével” – mondta Salga Péter, a Magyar Szabadidősport Szövetség főtitkára.

Az esemény a „Take Back Your Streets Take Back YourFuture!” nemzetközi sportmozgalom egyik fontos magyarországi állomása volt. A projekt célja, hogy felhívja a figyelmet a nyitott közösségi terekben történő mozgás lehetőségére.

A Szépkorúak Testébresztő Sportfesztiválján a nyugdíjas igazolvánnyal rendelkező, vállalkozó kedvű résztvevők 5 korcsoportban 50 sportos próbán vettek részt. A mozgásformák kipróbálása mellett különböző szűrővizsgálatokon is részt vehettek a jelenlévők.

Forrás: http://.sportbanyaszat.reblog.hu – RSS