Salgótarjánban folytatódik a SuperCross

BringaSport – 2015.12.01 – Ha stílszerűek akarunk lenni, akkor a LigetCross után mondhatjuk, hogy jön a StrandCross a SuperCross Sorozaton belül – a salgótarjáni Karancs Kupa nyomvonala ugyanis úgy módosul, hogy az nagyrészt a helyi strand területén belül kanyarog majd december 6-án.

Az előző években rendre változott a salgótarjáni cyclocross versenyek helyszíne a városon belül. Elsőként – műfüves focipálya kialakítása miatt – a megszokott tóstrandi, SBTC-pálya környéki nyomvonalnak kellett búcsút inteni, pedig a homokkőfalas felfutás sokaknak szíve csücske volt. Ezt követően a szebb napokat is megélt Szojka Ferenc Stadion környékére kerül át a futam székhelye, ahol viszont a több mint húszfokos lépcsősor és a sok szintkülönbséget tartalmazó nyomvonal hagyhatott mély nyomokat az indulókban – a nézők azonban kifejezetten díjazták ezt a szekciót. Tavaly aztán versenyközpontilag egészen biztosan sikerült egy minden igényt kielégítő helyszínt találni, hiszen a Tarjáni Gyermektáborban minden egy helyen, kulturált környezetben koncentrálódik a parkolótól a nevezésen át a fűtött öltözőkig, zuhanyzókig, kerékpármosóig, étkezőhelyig. A nyomvonalnak azonban a versenyzői visszajelzések szerint volt egy gyenge pontja – ezt küszöböli most ki a Salgótarjáni HKE rendezőcsapata.

sc_salgotarjan_2015_plakat

“Az idei évben a hosszú, bazaltköves útszakasz helyett kicsit megkavartuk a nyomvonalat és lényegében bevisszük a pályát a strand területére. A tavalyi gokart- és extrémpályás szekció megmarad, emellé még egy úszómedencén is áthajtatjuk majd a mezőnyt – persze víz nem lesz benne (legalábbis reményeink szerint). Az elmúlt három futam sikerességét és pozitív visszajelzéseit látva örül a szívünk, hogy egy ilyen folyamat egyik kezdeményezői voltunk annak idején 2010-ben, mi is törekszünk arra, hogy a tőlünk telhető legtöbbet nyújtsuk a hozzánk érkezők számára, ahogyan tesszük ezt 1991 óta évről-évre a hazai kerékpársport érdekében” – nyilatkozta Kéri István, a futam főszervezője.

sc_st_2010

A salgótarjáni nyomvonal várhatóan 2,6 kilométer körüli lesz – a feltételes módú megfogalmazást az okozza, hogy az időjárás függvényében a strand gyepén való kanyargás métereit eső esetén csökkentik, száraz idő esetén pedig növelik majd a szervezők. A nyomvonalban minimális aszfalt, egy kevés murva és járólap, valamint túlnyomórészt füves-földutas szekciók lesznek majd. A pályán egy-egy dupla és szimpla akadály, egy lépcsősor, egy felfutás (már akinek) és egy rövid homokágy töri majd meg a lendületet minden körben. A versenyközpont a tavalyival megegyezően a Tarjáni Gyermektáborban lesz kialakítva. Az indulókat tésztás ebéddel, forró teával és forralt borral, a rajtcsomagban EthicSport termékkel, a Speed-Way jóvoltából pedig szervizzel várják a szervezők és ki tudja, talán a Mikulás is tiszteletét teszi majd az eseményen. A dobogósok a Salgótarjánban megszokott ajándékcsomagokkal és egyedi, faérmekkel gazdagodnak majd.

A salgótarjáni eseményre előregisztrációs lehetőség a www.salgotarjanihke.hu/cx oldalon érhető el, melynek határideje 2015. december 4., 12:00.

Forrás: www.bringasport.hu – RSS