Salim Omar Gergely harmadszor is megcsinálta!

2021 és 2022 után idén is Eb-t nyert az olimpiai ötödik, párizsi kvótával rendelkező Salim Omar Gergely a Belgrádban zajló Európa-bajnokság nyitónapján. Füredi Rebeka 9. lett csütörtökön.

Európa-bajnokság, 63 kg, legjobb 16 közé jutásért

Salim Omar Gergely – Riad Bouhmida: 2-0

Omar ütéspontjával indult a meccs, amire egy fejessel válaszolt a holland (1-3). 2-3-nál ezt sajnos megint megismételte, 3-6-tal fordultak rá az utolsó percre. A magyar olimpikon is elővette a tárházából az eredményes fejre támadást és egyenlített (6-6). Egy-egy intés következett, majd megint a holland volt eredményes és elment néggyel, de közben összegyűjtötte ötödik intését, ami Omar menetgyőzelmét eredményezte. Intésponttal szerzett előnyt Omar a második felvonás elején és ugyanígy duplázta meg fórját bő fél perc elteltével. Egy sikeresen kikért videózás után megadták a magyar fejtalálatát, így 5-0-ról indult az utolsó 60 másodperc. A hajrához közeledve ugyan megjöttek a holland első pontjai, de az ötpontos távolság megmaradt az utolsó fél percig. Ott taktikusan megőrzött előnyéből kettőt Omar és bejutott a nyolcaddöntőbe.

Nyolcaddöntő:

Salim Omar Gergely – Joan Jorquera Cala: 2-0

Spanyol találattal indult a meccs (0-2), majd bő fél perc elteltével egy videózás után megadott fejessel fordított Omar (3-2). Mind a ketten szinte egyszerre találtak testre (5-4), majd egy magyar akció végén hosszas zsűrizés végén Cala kapott intést. Azonban ez sem törte meg, egy percnél egyenlített, majd egy ütéssel fordított is (6-7). Omar pillanatai jöttek, mert másodpercek alatt visszavette az előnyt és úgy megsorozta a hispánt, hogy hirtelen 16-7 állt az eredményjelzőn és be is húzta az első menetet 16-8-ra.
A második menet másodpercei mintha lassabban peregtek volna, kevesebb volt az akció. Cala hárompontos előnyét a menet feléig Omar ledolgozta (3-3), mikor egy fejessel Cala újra visszaállította a korábbi különbséget (3-6). Ütésekkel zárkózott Omar (5-6), majd egy látványos fejrúgással 8-6-ra fordított, mikor már csak 20 másodperc volt hátra. Ezt megtoldotta még egy testtalálattal és 10-7-re nyerve bejutott a negyeddöntőbe.

Negyeddöntő:

Salim Omar Gergely – Juirdo Cani: 2-0

A mérkőzés indítását követően azonnal támadólag lépett fel Salim Omar Gergely és rögtön pontokat rakott fel a táblára (4-0). Fél perc sem telt el, mikor már kilenccel ment a magyar fiú és mindössze 45 másodpercet töltöttek a páston, mikor kialakult a pontkülönbség, ami Omar menetgyőzelmét jelentette. A második felvonást egy látványos fejrúgással kezdte, ami után ápolni is kellett az albán fiút. Pár másodperc után kiderült, Cani nem is tudja folytatni a mérkőzést, így mindössze 13 másodperc alatt lerendezve a második felvonást, 2-0-val masírozott az elődöntőbe a kétszeres Európa-bajnokunk.

Elődöntő:

Salim Omar Gergely – Volodymyr Bystrov: 2-0

Omar jó védekezéssel és két látványos fejessel adta meg a meccs alaphangját (6-0). Ezt az előnyt kellően sokáig tudta tartani és a másodpercek csak pörögtek, a különbség csak egy pillanatra csökkent – Bystrov is betalált -, 10-3-mal a magyar fiúé lett az első menet. Mintha lemásolták volna az első menet kezdését, Omar hamar 6-0-ás fórt csikart ki magának. Most hamarabb talált és jött vissza a meccsbe Bystrov (8-5), de Omar sem állt le és az utolsó fél perc előtt 12-5-re vezetett. Egy lapra feltéve rohamozott az ukrán és még 12-8-ra szépített, de végül 14-8-as végeredménnyel a magyar fiú jutott a döntőbe

döntő:
Salim Omar Gergely – Hakan Recber: 2-0
Óriási elánnal estek egymásnak a finalisták, ahol a török talált először fejre, de Omar hamar minimalizálta a hátrányt (2-3), sőt, egy látványos fejessel fordított (6-3). Óriási tempót diktáltak a fiúk, nem volt megállás egy pillanatra sem. Recber egyenlített, de egy intéssel és egy ütéssel Omar várhatta 8-6-ról az utolsó percet. 8-8-ról jött a rendkívül izgalmas utolsó 30 másodperc. Drámai volt a vége, mert Recber vezetett eggyel (8-9), de a legvégén Omar talált és 10-9-re elvitte az első menetet. Török pontokkal indult a második menet (0-3). Omar egy intéssel szépített, majd egy akció közben a megcsúszó Recber térdét találta el, aki azonnal elterült a földön. Az első menetben Omar is elcsúszott egy alkalommal a páston. A török tudta folytatni, és vezetett is, de nem sokáig, mert látványos akciókkal Omar átvette a vezetést és 7-5-tel fordultak rá az utolsó 60 másodpercre. Omar is kapott egy intést egyébként, mert elcsúszott, ez is bizonyítja, nem volt a legtökéletesebb állapotban a pást a döntőre. Omar a hajrára 9-5-ös fórral érkezett és innen érezhető volt, már nem engedi ki a kezéből élete harmadik Eb-aranyát.

 

Európa-bajnokság, Belgrád, 73 kg, nyolcaddöntő
Füredi Rebeka – Lauren Williams: 1-2
A tokiói olimpia ezüstérmese ellen remekül kezdett Rebeka, 2-0-ra és 4-1-re is vezetett, 4-2-vel várták az első menet utolsó percét. Egy ütésponttal hárommal elment a magyar lány az utolsó fél perc előtt. Egy újabb testtalálattal behozhatatlan előnyre tett szert az utolsó másodpercekre, és 7-2-vel elvitte az első felvonást. Ellentétesen indult a második menet, bő fél perc alatt a brit 5-0-ra ellépett. Williams védekezésén most nem talált rést Rebeka, és 14-2-nél, pontkülönbséggel vége is lett a második menetnek pár másodperccel a vége előtt. A döntő menet eleje igazi taktikus tapogatózást hozott, de az első perc végét nagyon megnyomta Williams és néhány jól időzített akcióval 8-0-ra elhúzott. A hajrában egy fejessel és egy testtalálattal 13-0-ra növelte a fórját, azaz pontkülönbséggel megnyerte a döntő menetet és ő jutott a legjobb nyolc közé, Füredi Rebeka 9. lett az Eb-n.

Füredi Rebeka

A magyarok további programja:

Május 10., péntek:

Salim Sharif Gergely (58 kg)

Patakfalvy Luca (53 kg)

Bailey Kelen (87 kg)

Május 11., szombat:

Márton Viviana (67 kg)

Józsa Levente (68 kg)

Csáki Hanna (46 kg)

Május 12., vasárnap:

Márton Luana (57 kg)

Gueli Zoé (62 kg)

D Kiss Zoltán (parataekwondo, K44, +80 kg)

Taekwondo Szövetség