Elvitték a Blackburn Rovers kongói védőjét, Chris Sambát, aki kijelentette, hogy új csapata, az Anzsi Mahacskala mindenre képes!
Chris Samba, a Blackburn Rovers immár csak volt védője heti 100 ezer fontnak (!) megfelelő fizetést alkudott ki magának új klubjánál, a dagesztáni Anzsi Mahacskalánál, és ezért a pokoli magas összegért máris áradozik új munkaadóiról.
– Azért írtam alá négy idényre szerződést, mert tudom, hogy a világ legjobb csapatai közé emelkedik az Anzsi – nyilatkozta Samba, és ettől mi a Kárpát-medencében csak csuklunk meglepetésünkben.
– Mitagadás, a heti keresetemmel elégedett vagyok, de igazándiból azért vonzódtam Mahacskalába, mert itt futballozik Samuel Eto’o, Roberto Carlos és Jurij Zsirkov.
Megannyi klasszissal szerepelhetek majd egy csapatban, amelyik van vagy lesz olyan jó, mint például Angliában a Manchester City.
Samba korábbi angliai fizetésének kerek dupláját (!!!) teszi zsebre, ezért persze igen sokat várnak tőle. es persze ő is önmagától.
– Meg kell nyerni az orosz bajnokságot, aztán meghódítjuk Európát a BL-ben – tette hozzá az afrikai labdarúgó, s ezt hallván már csuklani sincs erőnk meghökkenésünkben.
Dícséretes önbizalom, annyi szent! Igaz, fő a pozitív gondolkodás.