Sammer több korrektséget kér Robbennel szemben

Arjen Robbent ellenlábasai gyakran szeretik a színészkedő szerepébe helyezni.

Arjen Robbent ellenlábasai gyakran szeretik a színészkedő szerepébe helyezni. Matthias Sammer szerint ezek már a pályán is éreztetik hatásukat. 

A holland szélső a múltban két alkalommal is felvállalta, hogy sportszerűtlenül, műeséssel próbált meg büntetőhöz jutni. Robben 2011-ben a Bochum illetve 2014-ben a Mexikó elleni műeséséért – egyikért sem ítéltek büntetőt a játékvezetők – is utólagosan bocsánatot kért, elismerve hibáját. A hétvégi Köln elleni meg nem ítélt büntető okán ismét elkeseredetten fogalmazott: „A VB-n hibáztam. Ezt el is ismertem. es most úgy néz ki, hogy megbüntettek ezért. Ez a mai egy tiszta tizenegyes volt, amit a játékvezető nem ítélt meg. El kell fogadnom, hogy ez ebben a szezonban valószínűleg még gyakrabban elő fog fordulni.”

Az ügyben Matthias Sammer is megszólalt, aki azt kérte a játékvezetőktől, hogy „minden esetet újonnan ítéljenek meg, ne skatulyázzanak be egyetlen játékost sem.”

 

A cikk olvasása az fcbayernmunchen.hu weboldalon.

Megosztás:
Share: