Csattannak a kesztyűk a verseny előtti bemelegítésnél, az edző a „manccsal” fogadja a tanítvány ütéseit. Pattognak a vezényszavak a kigyúrt tréner szájából, pörögnek a kombinációk, fröccsennek az izzadságcseppek. Megszokott kép a ringek világából, de itt valami mégis más. A mester kerekesszékből osztja instrukcióit, tüzeli fel harcosát.
Az ország egyik legelismertebb küzdősport-oktatója, Sándor György hosszú évek óta a „székben” éli mindennapjait. Megjelenése, „ötvenes” karja azonban így is tiszteletet parancsol, egyéniségéből sugárzik az energia, az életerő. Rég túl van már az önsajnálaton, teljesen természetes dolog számára, hogy versenyekre jár, edzéseket vezet. Ez az élete.
Sándor György „király” volt a Nyírségben, a legismertebb sportolók közé tartozott. A küzdősportokkal 14 esztendősen megismerkedő apagyi srác, súlycsoportjában rövid időn belül a legeredményesebb hazai kickboksz-versenyzővé vált. Világkupa-győzelem, amatőr- és profi világbajnok címek fémjelezték pályafutását. Az Isten is harcra teremtette – mondták róla. Ám a Teremtő másként gondolta, és 1991. április 26-án megváltoztatott mindent. Az akkor már edzőként is dolgozó 24 éves fighter egy esti edzés után tanítványait vitte át kocsival a másik faluba, ahol egy verekedés közepébe csöppentek. A bajnok a látványtól csak kapkodta a fejét, amikor egy részegen intézkedő rendőr golyója a gerincébe fúródott. „Megálmodtam, hogy le fognak lőni. De ez akkor teljes képtelenségnek tűnt – emlékszik Sándor György. – Sínen volt az életem, minden sikerült, világbajnokként még azt is el tudtam érni, hogy általános testi gyengeségre hivatkozva ne vigyenek el katonának. Az üzleti életben is jól boldogultam, s éppen a kislányom születését vártuk. Aztán jött a lövés.”
Kemény időszak következett a sportoló életében, képtelen volt elfogadni helyzetét. De az önsajnálat csak fél évig tartott, a rehabilitációs kezelések után megbékélt sorsával – újra élni kezdett. „A „baleset” előtt láttam a Született július 4-én című filmet, melyben Tom Cruise egy kerekesszékes fickót alakított. Akkor azt mondtam, én ezt az életet nem bírnám. De nem volt mese, harcolnom kellett, hiszen a családom és a tanítványaim mellettem álltak. Tudomásul vettem, hogy mozgáskorlátozott lettem. Azt szoktam mondani: mindent meg tudok csinálni, csak a magasugrással akadnak kisebb problémáim.”
A mondat tökéletesen jellemzi az időközben a Nyírségből Soroksárra költöző edző fanatizmusát, de megalkuvást nem ismerő életszemléletét az évek során tanítványai is átvették. Sándor György azonban nem csak beszél a kemény melóról, de el is végzi azt. Naponta „gyúr”, szkanderben többszörös bajnok, de fekvenyomásban is 170 kilót tud. Csapatánál, a Pitt-Bull Teamnél a győzni akarás határoz meg mindent. A trénert a ringek környékén is teljes értékű embernek fogadják el. A sajnálatot már régen felváltotta a tisztelet, a kollégák nem a kerekesszés embert, sokkal inkább a riválist látják benne. „Büszke vagyok a csapatomra, a srácok összetartanak, nagyon tudnak küzdeni egymásért. Vannak olyan versenyzőim, akikkel már 17 éve dolgozom együtt. Edzésen elvárom a kemény munkát, a viadalokon kötelező a részvétel, hiszen hol szerezzenek tapasztalatot, ha nem a versenyen? A gyerekeket önbizalomra, önállóságra nevelem, hogy az életben is megállják a helyüket. Csodálatos az edzői munka, az évek során a szemem előtt válik az eleinte megszeppent kissrác kemény harcossá. Azzal kelek, fekszem, hogy a következő edzésen mit kellene másként, jobban csinálnom. Ez az életem, ez határozza meg a napjaimat.”
Legyen bármilyen műfaj, ökölvívás, kickboksz, kempo, utcai harc, a Sándor-tanítványok a legjobbak közé tartoznak. Bertók Csaba, Vörös Roland, Jánosi László és Veres Ádám neve jól cseng Európában is, és a legismertebb ketrecharcosok, Németh „Tatár” Gábor valamint Felföldi Szabolcs is rendszeres látogatói a soroksári edzőteremnek, de az ökölvívó világbajnoki bronzérmes
Káté Gyula is mentorai között említi a mestert. „A küzdősport szinte minden ágában igyekszem felkészíteni harcosaimat, hívjanak az országban bárhová, sportszerű körülmények között bárkivel kiállunk. Éppen a monokli.com-on olvastam Zilai Sanyi nyilatkozatát, aki úgy véli, az Utcai Harcosok Bajnokságának legutóbbi +80 kilós győztese, Jánosi Laci még nincs az ő szintjén. Tisztelem Sanyit, nagyon kemény fickónak tartom, de azt hiszem, felnőttek a srácaim, s Jánosi eséllyel venné fel a harcot ellene. Mi bármikor készen állunk!”
A „pittbullok” elszántságát, harci kedvét az sem veszi el, hogy mindenféle szponzori támogatás nélkül, saját pénzből állják utazásuk és versenyzésük költségeit. Kemény helyzet, de Sándor Györgyöt ez nem gátolja abban, hogy még nagyobb célokat tűzzön ki harcosai elé. (Talán akkor a szponzorok is felfigyelnek rájuk.) 
„A ketrecharcot tekintem a küzdősportok királyának, ezért heti három alkalommal a földharcot is keményen gyakoroljuk. A csapat gerince 24-25 év körül van, úgy hiszem, két-három év múlva eljuthatnak olyan szintre, hogy akár Amerikában vagy Nyugat-Európában is eséllyel szálljanak küzdelembe a ketrecharc világbajnoki öveiért. Bízom a sikerben, amit eltervezek, azt mindig meg is csinálom!”
Balogh Zoltán – monokli.com
