Sanghaj: nyolcaddöntőbe jutott Marozsán Fábián

MH/MTI
2023. október 9. hétfő. 6:44

Az első szettben 5:0-ra elhúzott, majd  5:1-nél ő is elvesztette adogatójátékát, de végül 6:3-ra nyert. A másodikban rögtön elvette ellenfele szervagémjét, aztán 5:3-as állásnál még egyszer megtette ugyanezt.

Marozsán – aki korábban a francia Arthur Rinderknech, majd az ausztrál Alex De Minaur ellen nyert – a következő körben a nyolcadikként rangsorolt, a világranglistán kilencedik norvég Casper Ruuddel mérkőzik majd meg.
“Kicsit meglepett, hogy Lajovics nem találta a ritmust, de éreztem, hogy jól játszom” – kezdte visszatekintését menedzsmentjének tájékoztatása szerint a magyar teniszező. “Tudtam azonban, hogy akkor sem állhatok meg, ha hat-nullára nyerem a szettet, ez veszélyes eredmény, utána mindig történik valami váratlan, megváltozik az ellenfél hozzáállása, elkezd kockáztatni. Ezen a mérkőzésen a szerb már nulla öttől megindult, támadóbbá vált a tenisze, elkezdett csapkodni, +all-int+ játszott. Ez nem az ő stílusa, de így is könnyebben szerzett pontokat. Aztán új labdákat kaptunk, így végül kiszerváltam a szettet.”

Marozsán szerint a folytatásban is volt két “neccesebb” gém, de az a lényeg, hogy ott van a nyolcaddöntőben. A meccs után 24. születésnapja alkalmából felköszöntötte őt a tornaigazgató, és edzője, Balázs György is meglepte. Kedden a tavaly két, idén egy Grand Slam-döntőt vívó norvég Casper Ruud következik a centerpályán.

“Még a torna kezdete előtt volt lehetőségem edzeni ott egyszer, nagyon más lesz, mint az eddigi tapasztalataim. Lassabb a pálya, mint a kisebbek, a tér- és hanghatás is szokatlan a 10-12 ezer férőhelyes stadionban. Bízom benne, hogy az első néhány gém után azért felveszem a ritmust, és jó mérkőzést játszom a világranglista kilencedik helyezettjével” – tette hozzá Marozsán.

Eredmény:
3. forduló (a 16 közé jutásért):
Marozsán Fábián-Dusan Lajovic (szerb) 6:3, 6:3
 

Írta a Magyar Hírlap