Sanghaji kaland

Indul Schwechatra András Csaba, hogy aztán két nap közös ausztriai felkészülés után az Európa-válogatott tagjaként elrepüljön Sanghajba az asztalitenisz serdülő Világjátékokra.

STJ „Először édesapámtól hallottam a hírt, hogy bekerültem az európai csapatba. Múlt szerdán hívott fel a baden-württembergi Ochsenhausenben, mert épp az ottani neves asztalitenisz-centrumban edzőtáboroztam. Először nem is akartam elhinni, hogy ilyen szakmai megtiszteltetés ért, de aztán befutott az európai szövetség e-mailje is. Roppant boldog voltam, ugyanakkor az is egyértelművé vált, hogy az idő rövidsége miatt igen gyorsan kell intézkedni. Szerencsére a szüleim, mint mindig, most is maximálisan mellettem álltak, és mindenben segítettek.”

Ezt mesélte a 14 éves András Csaba, akit egy svéd játékos sérülése miatt villámbehívóval invitáltak meg a Sanghajban október 24-én kezdődő serdülő Világjátékokra.

Az időeltolódással is meg kell majd küzdenie Forrás: MOATSZ

Az időeltolódással is meg kell majd küzdenie  •  Forrás: MOATSZ

„Ochsenhausenben másodszor készülhettem, először áprilisban jártam ott. Most három másik fiatal, egy 12 éves japán, egy 14 éves svéd és egy 15 esztendős olasz srác társaságában tölthettem el egy hetet az akadémián. Szakmailag rendkívül hasznos volt, ugyanakkor kőkemény munkával teltek a napok. Délelőtt három, délután pedig három-négy órát gyakoroltunk, s közben a sportág sztárjaival is játszhattunk. Fantasztikus élmény volt, s persze plusz motivációt jelentett, hogy elleshettünk néhány mesterfogást, s testközelből láthattuk, mennyire motiváltak, mennyire harcosak és hogyan állnak a munkához a legjobbak.”

Csaba szombaton érkezett haza, vasárnap szusszant egyet, s már indul is tovább. Schwechaton két napot tölt el az európai válogatott, s a belga Marc Closset irányításával közösen gyakorolnak a játékosok. A keretnek a BVSC-Zugló asztaliteniszezőjén kívül az osztrák Maciej Kolodziejczyk, az olasz Carlo Rossi és az orosz Vlagyimir Szidorenko a tagja. Csaba valamennyiüket jól ismeri, Szidorenkóval kifejezetten baráti a viszonya, Rossival pedig együtt készültek Ochsenhausenben.

„Carlóval arról beszélgettünk Németországban, hogy – látva a Sanghajban induló nyolc csapat összeállítását – meg kell céloznunk a döntőbe kerülést. Ami a legkevésbé sem jelenti azt, hogy bárkit lebecsülnénk, de nagyon szeretnénk érmesként visszatérni Európába. Odakint persze nemcsak az ellenfelekkel, hanem a körülményekkel is meg kell birkóznunk. Úgy tudom, a tornának otthont adó csarnokban telt ház várható, ami a pingpong ottani népszerűségét ismerve persze csöppet sem lenne meglepő. A kínaiakra a hangos szurkolás a jellemző, majd ahhoz is alkalmazkodni kell, ez itthon, de még a mi földrészünkön sem jellemző az utánpótlásversenyeken. Amitől picit tartok, az az időeltolódás. Ez lesz az első európán kívüli szereplésem, nincs még akklimatizációs tapasztalatom.”

Noha Csaba minden idegszálával az asztaliteniszre összpontosít, azt mondja, Kínába néhány tankönyvet is magával visz. Ha máskor nem, a hosszú repülőút alatt bizonyosan lesz ideje tanulni is. Sanghajban egyébként összesen két hetet töltenek, a verseny mellett ugyanis közös edzésekre is lehetőségük lesz.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS