Sapkát cserélhetnek a pólós sztárok

Hivatalosan is bejelentették – amit a Magyar Nemzet már egy hete megírt –, hogy az ­A-Híd Zrt. a 2020-2021-es idénytől a Vasas vízilabdázóit támogatja. Vad Lajos, az OSC eddigi szakvezetője lesz az angyalföldiek edzője, és nagy a valószínűsége, hogy az újbudaiak szélnek eresztett játékosai is követik mesterüket a Komjádi uszodába, ahol a Vasas hagyományosan játssza a meccseit. Persze akkor, amikor majd újranyitják a koronavírus-járvány miatt bezárt létesítményt.

Vad Lajos már a Vasashoz tart

Amikor a múlt héten napvilágot látott a hír, széteresztik az OSC játékosait, az újbudaiak vezetősége mindezt úgy kommunikálta, hogy a főszponzor A-Híd felbontotta a megállapodását, és ezzel a szezon közepén kilátástalan helyzetbe hozta az ob I-ben és a Bajnokok Ligájában is éllovas és győzelemre esélyes csapatot.

Erről szó sincs – mondta lapunknak Apáthy Endre, az építőiparban érdekelt vállalkozás tulajdonosa. – A 2019–2020-as idény végén lejár a szerződésünk, és nem hosszabbítottuk meg. Minden szerződéses kötelezettségünknek eleget tettünk, nem maradtunk adósai senkinek.

Az üzletember megerősítette, hogy a következő idénytől a Vasas vízilabda-szakosztályát támogatja.

Közösen összedobjuk a forrásainkat, mármint a Vasas SC és az A-Híd Zrt., és belevágunk egy topcsapat építésébe. Ez annyit jelent, hogy a célunk a magyar bajnokságban az 1–3. hely valamelyikének megszerzése, de inkább az első két hely egyikét célozzuk meg, és ebbe értelemszerűen a bajnoki cím is beletartozik. Vad Lajos lesz a Vasas edzője a jövőben, vele már megállapodtunk, és tárgyalunk a kulcsjátékosokkal, így Hárai Balázzsal, Manhercz Krisztiánnal, Erdélyi Balázs-zsal. Elsősorban a magyar vízilabda szolgálatában szeretnénk állni, remélem, hogy a most már 2021-es tokiói olimpiára utazó keretben lesz négy-öt Vasas-pólós. S hogy miért a Vasast támogatjuk? Már hat éve – amikor megállapodtunk az OSC-vel – is fennállt ez a lehetőség, Markovits László elnök úrral jó iszonyt ápolunk.

Megkérdeztük Apáthy Endrét, vajon a keret legértékesebb játékosa, a szerb olimpiai bajnok Andrija Prlainovics a többiekkel tart-e a Vasasba.

Andrija a világ legdrágább játékosa, ő magát a No. 1-nak tartja, és igaza is van. Szerintem két olyan játékos van a világon, aki egymaga meccseket képes eldönteni, és ő az egyik, a másik Varga Dumi. Igen, tárgyalunk vele, és úgy tűnik, megérti, hogy egyfelől a mi lehetőségeink is korlátozottak, másfelől a koronavírus utáni helyzetben észszerű szintre süllyednek a korábbi csillagászati játékosbérek.

Vad Lajos vezetőedző megerősítette, hogy a Vasasnál folytatja. A vele együtt távozó játékosokról annyit mondott, hogy a válogatott pólósokkal folynak a tárgyalások, akivel már megállapodtak, az az elmúlt szezonban kulcsjátékossá előlépett Burián Gergő.

Manhercz Krisztián a Magyar Nemzetnek megerősítette, hogy a jövőjét illetően az egyik opció a Vasas, és arról is beszélt, hogy még a februári és a már­cius 15-ig járó fizetésével tartozik neki az OSC, tudniillik ekkor függesztették fel a bajnokság küzdelmeit. De, mint mondta, nem aggódik, mert Becsey Péter sportigazgató április végéig ígérte a bérek kifizetését, és addig még majdnem két hét van.

Erdélyi Balázs nagyjából ugyanaz mondta a Magyar Nemzetnek, mint játékostársa. A válogatott pólós szintén mérlegeli az ajánlatokat, hiszen nem titok, hogy az OSC feloszlásának hírére megpezsdült a piac. Hárai Balázs, a válogatott centere egyelőre türelmet kért, amíg le nem zárulnak a tárgyalások, nem akar nyilatkozni.

Biztosnak tűnik, hogy a tizennyolcszoros magyar bajnok Vasas, amely 1980-ban és 1985-ben a BEK-serleget is elhódította, újra régi fényében fog csillogni. Borítékolhatóan új név­szponzorral.

(mno.hu / Ch. Gáll András)