Sárga és dán – Új győztese lett a nézői szavazásnak

F1

2016. május 2. hétfő, 15:49

Mint az idén a futamokat követő hétfőkön megszokott, az F1 hivatalos weboldala kihirdette, hogy melyik pilótát választották a legjobbnak a nézők, ezúttal az Orosz Nagydíjon látottak alapján.

A szezon első két versenyén Romain Grosjeané lett az idei évtől kezdődően létező közönségdíj, míg Sanghajban Danyiil Kvjatra szavaztak a legtöbben. Vasárnapi balesetének fényében nem meglepetés, hogy az orosznak már nem sikerült dupláznia.

image1.img.2048.medium_1

Az F1.com ezúttal is csak a győztes személyét tette közzé, ő pedig Kevin Magnussen lett, aki az idény során először szerzett pontot a Renault-nak. A dán az időmérőn már a Q1-ben kiesett, így a 17. helyről rajtolt, de a baleseteket ügyesen elkerülve és erős tempót diktálva végül a 7. pozícióban intették le, miután képes volt visszaverni Grosjean támadásait.

Magnussen vagy annyira régen járt már a legjobb tíz között, vagy nincs teljesen tisztában a pontrendszerrel, hiszen a futamot követő interjújában úgy sejtette, hogy 5 pontot kapott az eredményéért, pedig valójában eggyel több ütötte a markát.

“Király! Kösz mindenkinek, aki szavazott” – írta a dán néhány perccel azután, hogy nyilvánosságra hozták a szavazás végkimenetelét.

 

A Driver of the Day szavazás eddigi győztesei:

Ausztrál Nagydíj Romain Grosjean
Bahreini Nagydíj Romain Grosjean
Kínai Nagydíj Danyiil Kvjat
Orosz Nagydíj Kevin Magnussen

Forrás: www.formula.hu – RSS