Sátoros ünnep

Hosszú távon az utánpótlás-nevelésre van a legnagyobb hatása annak, hogy szerdán átadták a Széchy Tamás Uszoda fedett műugrórészét, a sátrat, az úgynevezett „Buborékot” – mondja Haász Katalin vezetőedző.

reb Mérföldkőnek is tekinthető a szerda, egészen pontosan annak fő eseménye a hazai műugrásban. Az évek óta mostoha körülmények között készülő sportág hazai képviselői szintet léphetnek annak köszönhetően, hogy átadták a budapesti Széchy Tamás Uszoda műugrósátrát.

muugrosator_soos_lajos_mti

A jövőt szolgálja a fedett sátor  •  Fotó: MTI/Soós Lajos

„Nagyon nagy segítség ez a sátor, mert ha nem valósult volna meg, nem tudnánk gondoskodni a sportág jövőjéről” – mondta az átadóünnepségen Tuzson Bence, a szövetség tavaly ősszel megválasztott elnöke (Vereczkey Zoltánt váltotta a poszton). A kormányzati kommunikációért felelős államtitkár véleményéhez csatlakozott Haász Katalin, a műugró-szövetség szakmai bizottságának elnöke, vezetőedzője is.

„Amikor új elnök érkezett, megkérdezte, hogy mi a legfontosabb igényünk, s már akkor mondtuk a sátort – kezdi Haász. – Utánajárt, megtalálta a megfelelő forrásokat, s arról volt szól, hogy akár már tavaszra elkészül. Végül mostanra valósult meg, de nagyon örülünk neki. Nyilván segíti a felkészülést a jövő évi, hazai felnőtt-világbajnokságra is, ám hosszú távon elsősorban az utánpótlás-nevelést szolgálja.”

A most lefedett részt korábban csak a meleg időjárásban, lényegében nyaranta tudták használni, a buboréknak hála viszont egész évben az övék lesz a terep. Igaz, az engedélyek beszerzéséig még nem edzhetnek ott, várhatóan a jövő héten vehetik végleg birtokba.

Ugyan a sátor felállításával párhuzamosan a benti műugrórészt már nem használhatják (a Hajós medencéje a vízilabdázóké lesz), így is kétszer annyi deszkáról ugorhatnak, mint korábban (négy egyméteres és három háromméteres elugró hely van, továbbá toronyban 1, 3, 7.5 és 10 méteres rész ). Ráadásul immár a toronyugrást, valamint a szinkront is gyakorolhatják.

Teljessé akkor válik az öröm, amikor a habosító berendezés is működik. A hazai viszonyok okozta ortopéd helyzetben csak nyaranta, a most befedett medencében működött a habosító, amely elengedhetetlen új ugrások megtanulásához. A sportolók így abban az időszakban sajátítottak el új elemet, amikor azt mások javában bemutatták versenyen is.

Tuzson Bence kiemelte, Európában teljesen egyedülálló létesítményt alkottak, amelyet magyar mérnökök terveztek és magyar szakemberek építettek fel. A méreteiről elárulta, hogy a külső magassága 17.5 méter, és dupla falú a jó hőszigetelés érdekében, így olcsóbb az üzemeltetése, mint az átlagos, felfújt sátornak, illetve viharos szélben is megáll. Hozzátette, a kormány nagy segítséget adott a 150 millió forint plusz áfá-ból megvalósuló létesítményhez. A sátrat bármikor le lehet bontani, és újra felépíteni. (Forrás: MTI)

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS