SAVATE ASSAUT, avagy a Francia-boksz Junior vb – Az első aranyérem!

SAVATE ASSAUT, avagy a Francia-boksz Junior vb – Az első aranyérem!
Kormány Sport

Július végén, Budapesten került megrendezésre a SAVATE – Francia-boksz junior világbajnokság. A horvátok visszalépésével, beugróként, a nemzetközi szövetség felkérésére a Magyar Francia-boksz Savate Szövetség rendezte meg a versenyt. 13 ország több mint 100 versenyzője lépett ringbe a több napon át tartó küzdelmeken, ahol a számos kiváló hazai eredmény mellett megszületett az első magyar világbajnoki cím is. A rendezvényre Sárfalvi Péter helyettes államtitkár is kilátogatott.

Hogy mi is az a Savate, és hogyan zajlott Budapesten?

A Savate a gyűjtőneve annak a francia eredetű harcművészetnek és küzdősportnak, mely az 1800-as évek elején fejlődött ki. Dél-francia tengerészek utazásaik során megismerkedtek a különböző küzdőformákkal, megtanulták az ázsiai rúgástechnikát, s útban hazafelé a hajón egymással versengtek.

Michel Casseux intézményesítette a sportágat azáltal, hogy 1820-ban, Párizsban megnyitotta az első edzőtermét, és könyvben népszerűsítette a harci technikáit. Tanítása alapján a rúgófelületek: lábujj, a láb éle, illetve a cipő sarka. Célpontok: boka, sípcsont és térd. Ütőfelületek: kéz él, tenyér sarka, kézfej és ujjak, melyek célpontjai a fülek, a halánték, torok, nyaki ütőér és a tarkó. Legkiválóbb tanítványa Charles Lecour ötvözte ezt a boksszal, és egyedi kombinációt alkotott, amit Francia-box savaténak nevezett el. Később Joseph-Pierre Charlemont meghatározta a kesztyűs rangsorolást és oktatófokozatokat, majd 1877-ben megnyitotta a “Francia-Box Akadémiát”, egy komplett oktatóközpontot, ahol versenyeket is rendeztek.

Az első Európa-bajnokságot 1970-ben rendezték, majd a 80-as évek közepén Párizsban megalakult 11 ország részvételével a Francia-box Savate Nemzetközi Szövetség, melynek célja a sportág elterjesztése volt világszerte. Így került megrendezésre az első Világ Kupa 1989-ben, majd az első világbajnokság 1991-ben. Enélkül az út nélkül nem jöhetett volna létre a budapesti vb, amit kiválóan lebonyolítottak, melyen történelem íródott, és megszületett az első magyar világbajnoki cím is.

A magyar válogatott jó esélyekkel indult több dobogós helyért, de a titkos álom is teljesült, és Kis Lili (Rimár Savate Team) személyében megszerezte az első aranyérmet

A döntőben francia ellenfelét egy rendkívül szoros mérkőzésen sikerült legyőznie. Franciaország csapata 15 kategóriából 11-et nyert meg és 4-ben ezüst érmes lett, így ez az érem még fényesebben ragyog a magyar versenyző nyakában.

A University Boxing Club – Beast Aréna versenyzője, (itt került megrendezésre a verseny is) Kövesi Bence, egy makacs betegségből felépülve bronzérmet szerzett. A magyar válogatott meghívta a Gnyálin István vezette Szigetszentmiklósi Kick-boksz klub két rendkívül tehetséges harcosát, Kolozsvári Kingát és testvérét Kolozsvári Enikőt, akik gyorsan alkalmazkodtak a szigorú szabályrendszerhez, és mindketten bronzérmet szereztek. Kinga a világbajnokságon, Enikő pedig a fiatalabb korosztály versenyében.

A vb mellett a 13-14 éves kadét kategóriában világkupa zajlott.  Itt három arany-, két ezüst- és két bronzérmet nyertek a magyar versenyzők.

A University Boxing Club-Beast Aréna sportolói, Forgó Zalán, Mészáros Mátyás és Megyesi Réka első helyen végzett, míg Prikk Levente és Pintér Máté a dobogó második fokán. Bronzéremnek örülhetett Sajti Benjámin, és a Szigetszentmiklós-tököl SE versenyzője, Kolozsvári Enikő.

Forrás, fotó: savate.hu, Magyar Francia-box Savate Szövetség