Savicevic a Milanról, a derbiről és Ibráról

Dejan Savicevic, a Milan egykori montenegrói kiválósága elismerte, nem számított arra, hogy Zlatan Ibrahimovic ilyen pozitív hatással lesz a piros-feketékre. Savicevic beszélt a csapatról és a közelgő derbiről is.

“Számos derbin pályára léptem és nyilvánvalóan a győzelmekre emlékszem vissza a legnagyobb szeretettel, mint például a Ronaldóval felálló Inter 5-0-s legyőzésére az Olasz kupában, de mindig nagyon kemény volt ellenük.” – mondta Savicevic.

“Nem gondoltam, hogy Silvio Berlusconi el fogja adni a Milant, de miután távozott Adriano Gallianival és Ariedo Braidával, legalább örömmel töltött el, hogy Maldini és Boban visszatért a San Siróba, akik a generációm játékosai. Nagyon nehéz lesz visszavezetni a Milant arra a szintre, mivel igazán fantasztikus csapatunk volt.”

“Ibrahimovic? Nem számítottam arra, hogy ilyen jól fog teljesíteni, figyelembe véve azt, hogy 38 éves. Nagyobb magabiztosságot adott a csapattársaknak. Kockázatos volt, de a Milan jól döntött, hogy visszahozta Zlatant és remélem, hogy így fogja folytatni. A Milannak szüksége van Ibrahimovicra, mert a fiatalabb játékosok eddig nem teljesítettek jól. Mindannyian többet vártunk Susótól, aki két vagy három mérkőzésen jól játszik, aztán eltűnik. Rafael Leao? Fiatal és megvan a kvalitása. Csak rajta múlik, hogy hogyan alakul a karrierje. Rebic? Két döntő fontosságú gólja volt. A labdarúgás ilyen pillanatokból áll, néha pozitív pillanatokból, mint Rebic esetében és néha negatívból, mint Giampaolo esetében. Nem felejtem el a szezon elején a Torino-Milan meccset, amelyen a Rossoneri 1-0-ra vezetett és két vagy három gólos győzelmet érdemelt volna, de Calhanogluval szemben szabálytalankodtak és a Torino ellentámadásból egyenlített. Időnként ilyen epizódok változtathatják meg egy csapat szezonját, vagy így vagy úgy.”

“A Milan játékosa voltam és a Milannak szurkolok. Nehéz jóslatokba bocsátkozni a derbi előtt, de fontos lesz, hogy Lautaro Martinez eltiltott az Interben, mivel jelenleg ő az egyik legjobb játékos Olaszországban. Igaz, hogy az Internek 19 ponttal több van, mint a Milannak, de ez semmit nem jelent a derbiken. A tabella nem számít, ahogy semmi más sem. Az Inter erősebb, de nem sokkal, mint a Milan, amely jó formában van, még a Verona elleni döntetlen ellenére is.”

“Mindent követek, ami az olasz focival kapcsolatos. Nemrég tértem vissza egy 10 napos kubai nyaralásról és már nagyon várom a vasárnapi derbit.” – tette hozzá.

Savicevic 1992 és 1998 között volt a Milan játékosa és 144 tétmeccsen 34 alkalommal volt eredményes. Hat év alatt 3 Scudettót, 2 Olasz szuperkupát, 1 Bajnokok Ligáját és 1 Európai szuperkupát nyert a csapattal.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS