Scaroni a klubról, a Bajnokok Ligájáról és a stadionról

Paolo Scaroni, a Milan elnöke szerint nem történne dráma abban az esetben, ha a csapatnak mégsem sikerülne elérni a Bajnokok Ligája-indulást a szezonban.

A Milan 23 fordulót követően a BL-kvalifikációt érő negyedik helyen áll a Serie A-ban, azonban szoros a mezőny, hiszen mindössze 1 pont a hátránya az ötödik Atalantának, a hatodik Romának és a hetedik Laziónak is. A piros-feketék célja egyértelműen az, hogy hosszú évek után idén visszatérjenek a legrangosabb európai kupasorozatba.

“Csak a Bajnokok Ligája teheti lehetővé a Milan számára, hogy gazdasági eredményeket érjen el, ami következésképpen a pályán való eredményességhez vezet. Középtávon a Milannak ott kell maradnia. Nem lenne dráma, ha nem sikerülne a kvalifikáció, de biztosan nagyszerű lenne bejutni. Mindig középtávú céljaink vannak.” – nyilatkozta Scaroni.

Az olasz elnök meggyőződése, hogy az olasz klubok közül a Milan rendelkezik a legnagyobb rajongótáborral a világon és elmondása szerint ez leginkább a Bajnokok Ligája-győzelmeknek köszönhető, nem pedig a bajnoki címeknek.

“Messze a Milan a legtöbb rajongóval rendelkező olasz klub. A szurkolók száma arányos a Bajnokok Ligája-győzelmekkel és nincs köze a Scudettóhoz. Éveken keresztül nem vettünk részt a sorozatban, így az a célunk, hogy visszatérjünk. A Milannak két csúcsot kell megmásznia. Az egyik a sportban való eredményesség, a másik pedig a világszerte élő 403 millió rajongónk elérése a merchandising és a közösségi média segítségével.”

“Alapvető fontosságú a stadion. A mi projektünk más utat követ, mint a Romáé. Közösen az Interrel akarunk egy stadiont, így folytatódna a 70 éves együttműködés. Az összes megoldást megvizsgáljuk. Különböző alternatíváink vannak, de optimista vagyok, mivel Milánó önkormányzata teljes mértékben támogatja, hogy a város olyan modern stadionnal rendelkezzen, mint Európa többi részein.”

The post Scaroni a klubról, a Bajnokok Ligájáról és a stadionról appeared first on AC Milan Club Budapest.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS