Schormann a 92 százalékkal szemben folyamatosan hazudozik

Hiába bizonygatja a sportág nemzetközi szövetsége, az UIPM, hogy a sportolók imádják a lovaglás helyére bevezetni szánt akadályversenyt, egy friss felmérés szerint az öttusázók több mint 92 százaléka ragaszkodik a lovagláshoz. Mindezzel megcáfolják az UIPM vezetősége által terjesztett hazugságot.

Klaus Schormann

A Pentathlon United, a lovaglás megmentésére alakult szervezet friss felmérése szerint a megkérdezett öttusázók több mint 92 százaléka megtartaná a lovaglást mint az összetett sportág ötödik tusáját – írja az insidethegames.biz. A Pentathlon United deklarált célja, hogy megakadályozza a lovaglás törlését az egyik legrégebbi, legpatinásabb olimpiai sportágból, és elejét vegye annak, hogy egyfajta akadályversennyel helyettesítsék a tradicionális versenyszámot.

Jelenleg úgy áll a helyzet, hogy a 2024-es párizsi olimpián lesz utoljára lovaglás az öttusában, utána felváltja az akadályverseny. A NOB egyelőre levette a 2028-as Los Angeles-i olimpia műsoráról az öttusát, és attól tette függővé a végleges döntést, hogy megreformálja-e az UIPM a sportágat, magyarul törli-e a lovaglást.

A Pentathlon United felmérésén 40 nemzet 213 képviselője vett részt, akiknek 68,5 százaléka jelenleg is aktív öttusázó. A szervezet által felkínált opciók a kérdőíven a következők voltak: ninja warrior stílusú verseny, egyéb akadályverseny, a lovaglás meghagyása jelenlegi formájában, megreformált lovaglás, valami más, végül nincs véleményem.

A válaszadók 74,18 százaléka a megreformált lovaglást választotta,

amely az eddiginél jobban szem előtt tartja a lovak testi épségét, továbbá figyelembe veszi a költségcsökkentést és a lovagláshoz történő hozzáférés megkönnyítését is – a változtatásokat 16 pontban foglalták össze. A második helyen 16,43 százalékkal a lovaglás jelenlegi formában történő meghagyása végzett, míg a ninja warrior és az egyéb akadályverseny egyformán 3,76 százalékot kapott.

– Tisztában vagyunk vele, hogy ha meg akarjuk tartani valamilyen formában a lovaglást, akkor változtatnunk kell az eddigi formáján – szögezte le a cseh Filip Houška, a junior-világranglista második helyezettje. – Meg kell mutatnunk, hogy képesek vagyunk haladni a korral. A mostani felmérés talán a közvélemény és a NOB szemében is pozitív fogadtatásra talál. Ha teljességgel törölnék a lovaglást, az az UIPM kudarcát, gyengeségét, megalkuvását mutatná, és azt bizonyítaná, hogy elárulták a saját sportolóikat.

A fenti felmérés eredménye azt mutatja, hogy

az UIPM vezetői, élükön Klaus Schormann elnökkel, folyamatosan hazudnak,

amikor azt bizonygatják, hogy az öttusázók odavannak az akadályversenyért.

(magyarnemzet.hu)