Schumacher is támogatta az újonc versenyzőt

F1

2016. február 10. szerda, 17:06

Szerző: Berta Kitti; Fotó: DPPI

Michael Schumacher támogatása is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy eljusson a Formula-1-be – állítja a Manor versenyzője, aki 2016-ban először állhat fel a királykategória rajtrácsára.

Pascal Wehrlein már biztosan a Manor F1-es pilótája – a német versenyző álma volt, hogy eljusson az autósportok csúcsára, és ehhez az is hozzájárult, hogy hét évvel ezelőtt többek között Michael Schumacher is azt javasolta, hogy az ADAC őt támogassa karrierje során. Wehrlein azt is elárulta, a következő évben már a hétszeres világbajnok csapatában gokartozott, amiért a mai napig hálás.

 Wehrlein

„2009-ben Michael Schumacher gokart csapatában versenyeztem, a KSM-nél. Ő is a zsűriben volt 2008-ban, amikor arról kellett dönteni, hogy kit támogasson az ADAC a Sport Alapítvány keretén belül. Ez volt az oka annak is, hogy 2009-ben az ő csapatában vetem részt. Michael tehát mindenképpen hozzájárult a karrieremhez” – nyilatkozta a mindössze 21 éves pilóta.

„Természetesen jó lenne megvédeni a címemet, de a nagy célom mindig a Formula-1 volt.” Wehrlein hozzátette, tudja, hogy sok mindent kell tanulni a királykategóriában, ám mindenben segíteni fogja csapatát, hogy együtt fejlődhessenek tovább. „Fel akarjuk venni a versenyt az ellenfeleinkkel. Folyamatosan jönnek új szakemberek a Manorhoz, szóval nem tudom, hogy kivel fogok együtt dolgozni a pályán.”

Forrás: www.formula.hu – RSS