Schumacher nem ismeri fel a Formula-1-et

Bulvár

2015. december 31. csütörtök, 11:57

Szerző: Strommer Benjamin, Fotó: DPPI

Egy sajtóbeszámoló szerint a német nem reagál, ha F1-es közvetítést mutatnak neki. Ross Brawn eközben a hétszeres bajnok szerepét hangsúlyozta a Mercedes eredményeiben.

Michael Schumacher egészségi állapota újra kereszttűzbe került december végén, ugyanis a keddi nap már második évfordulója volt 2013-as síbalesetének. A Ferrarinál bennfentes olasz újságíró, Leo Turrini az Il Giornale lapnak árult el újabb információt a versenyző állapotáról.

„Technikailag ébren van, a szemei nyitva vannak. Azonban látszólag nem ismeri fel az őt körülvevő környezetet, és azt a pár embert sem, akiknek megengedett találkozniuk vele” – mondta az újságíró, aki kitért arra is, mi történt, amikor Schumachernek Formula-1-et mutattak: „Nem reagál, amikor F1 megy a televízióban.”

A La Gazzetta dello Sport – nem hivatalos, hiszen semmit sem tekinthetünk annak, ami nem a családtól vagy menedzsertől származik – beszámolója hasonlóan ír állapotáról: „Semmilyen úton nem kommunikál. Több mint 45-48 kilogrammot nyom, ellentétben egyes értesülésekkel, de nem képes a mozgásra.”

A német ARD televízió egy dokumentumfilmet is bemutatott Zwei Jahre Danach, azaz Két évvel később címmel. Ebben Ross Brawn, aki a Ferrarinál és Mercedesnél is együtt dolgozott Schumacherrel, a csillagos márka jelenlegi sikereit kötötte össze a hétszeres bajnokkal.

„Nem voltunk már olyan sikeresek, mint a korábbi években, de az odaadása változatlan maradt” – kezdte Brawn Schumacher Mercedesnél töltött három évével. A német pilótával egy időben ő is elhagyta az istállót. „A győzelem továbbra is a DNS-e része volt. Senkinek sem szabad alábecsülnie, mennyit tett Michael azért a sikerért, melyet a Mercedes most élvez ki.”

„Sok olyan versenyt is megnyert, amelyet nem nekünk kellett volna megnyernünk. Michaelnek ez többször sikerült, mint bárki másnak” – tért ki a korábbi, Ferrarinál töltött korszakra is Brawn, aki a kétségtelenül legnagyobbak közé sorolja Schumachert. A család titkolózását is védelmébe vette: „Egy Michael Schumacher a közönségnek és médiának szólt, egy másik Michael pedig a magánember volt. Két teljesen különböző emberről beszélünk” – magyarázta. Végül bizakodva hozzátette: „Olyan úton jár, amelyet páran már kitapostak előtte. Sok alkalommal meglepett minket korábban.”

Forrás: www.formula.hu – RSS