Seedorf: “Készen álltam a Milan irányítására”

Clarence Seedorf úgy véli, hogy 2014-ben készen állt a Milan irányítására és a klub instabil helyzete illetve a körülmények ellenére jól teljesített a csapattal.

A korábbi holland világklasszis középpályás mindössze rövid ideig volt a Milan vezetőedzője 2014 januárja és nyara között. Seedorf a Goal.com-nak adott interjújában felidézte a történteket és beszélt a nehézségekről, a menesztéséről és az utódjairól.

“Úgy éreztem, hogy készen állok és az eredmények is ezt mutatták. Sajnos akkoriban a klub kissé instabil volt, mert kialakulóban volt egy tulajdonosváltás és egy problémás környezetben találtam magam. Ennek ellenére a klub legutóbbi edzői közül én szereztem átlagban a legtöbb pontot és a csapat játékstílusa tükrözte a Milan DNS-t.” – mondta Seedorf.

“Majdnem a kiesés szélén vettem át a Rossoneri irányítását és addig jutottunk, hogy a nemzetközi porondot érő helyekért harcoltunk. Úgy gondolom, hogy a Milan edzőjeként hihetetlen munkát végeztünk egy válságos időszakban.”

“Még két év volt hátra a szerződésemből, de a klub valóban nagyon nehéz helyzetben volt. Utánam három edző jött két év alatt, elköltöttek 100 millió eurót és egyik edző sem tudott jobban teljesíteni nálam. Előttem az az Allegri volt, aki mindent megnyert a Juventusszal, míg a Milannal a kiesőzónához közel volt. Egyszerűen nem tudtam nemet mondani a Milan hívására.”

“Sajnálom a szurkolókat, akik sokat szenvedtek az elmúlt években. Bízom benne, hogy végre élvezni fogják a Milan szezonját.” – tette hozzá.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS