Segítség, nem vagyok elég jó!

A coaching módszertana szerint, ha tartósan mások akaratának megfelelően viselkedsz, és háttérbe szorítod a saját igényeidet, mindig másoknak szeretnél megfelelni, akkor személyiséged egy részét nem tudod reálisan szemlélni.

„Bármit csinálok, mindig talál benne hibát. Én a főnökömnek sosem leszek elég jó!” – mondta nemrégiben egy ügyfelem.

Mondatai hallatán az jutott eszembe, hogy Katalinnak önmenedzselési nehézségei vannak, de természetesen a jelenség kialakulása nem a „mostban” keresendő, sokkal távolabbra nyúlik vissza az időben.

Beszélgetésünkből megtudtam, hogy édesanyjával nem volt felhőtlen a viszonyuk, és otthon is hiányzott a szerető, elfogadó környezet. Katalin már felnőtt nőként  „megszökött” bántalmazó férjétől, és két pici lányával anyaotthonba került. Családi segítségre nem számíthatott, így egyedül, önmagára építkezve alakította ki új életét. Az volt számára fontos, hogy mindig legyen munkája, és felnevelhesse a gyerekeit, ezért bizony nagyon sokszor nehéz és kényelmetlen kompromisszumokat kellett kötnie.

A coaching módszertana szerint, ha tartósan mások akaratának megfelelõen viselkedsz, és háttérbe szorítod a saját igényeidet, mindig másoknak szeretnél megfelelni, akkor személyiséged egy részét nem tudod reálisan szemlélni.
Az egyik fõ formája ennek az önértékelési zavar: a félénkség, a kishitűség, vagy az a tény, hogy minden helyzetben alábecsülöd magad.

Segítség, nem vagyok elég jó!

Az érzés, hogy ‘ biztos nem jól csinálom’, ‘nem vagyok elég jó’ általában kihat az életed minden területére, és elkezded megkérdőjelezni önmagad. Önvizsgálatba kezdesz, és azt gondolod, valami baj van veled! Pedig ez korántsem így van, és jelentheti azt is, hogy a másik fél nem ismer és nem értett meg téged vagy elbeszéltek egymás mellett.

Te pedig elfogadod ezt a téves értékelést – talán azért, mert a másik személy a fõnököd vagy a párod, vagy egy számodra fontos egyéniség.

Az önértékelési zavar másik fajtája: a túlzott önértékelés, amikor az egyén tudja ezt, és hiszi is, hogy ő mindenre képes, neki mindig igaza van.  Önbizalmát nem rengeti meg semmi, és nagyszerűségének mindig hangot is ad!
Az egyén mindkét esetben eltávolodik a realitásoktól, és egy sajátos „szemüvegen” át látja a világot, és abban önmagát.

Hogy ezekkel a téves hitekkel leszámoljunk, fontos az önismeret és az önbizalom kialakítása, ami könnyebbé teszi az önmenedzselést! Napjainkban ez legalább olyan fontos, mint az egészséges táplálkozás, és rendszeresen gyakorolni kell, nemcsak a munkában, de a magánéletünkben is. Legyünk tisztában az értékeinkkel, dicsérjük meg magunkat, ha végzünk egy feladattal, és akkor is, ha jól sikerül a vasárnapi ebéd. Legyünk büszkék arra, ha valamit jól csinálunk, és ne felejtsük el elismerni, és megdicsérni a gyermekeinket sem, mert ezzel „letesszük” felnőttkori önértékelésük alapjait!

Segítség, nem vagyok elég jó!

Pápai Ildikó
életvezetési tréner
idobenvagy.com
idobenvagy(at)gmail(dot)com
yoursunnyside.hu

Korábbi cikkei:

Értelem vagy érzelem? Melyik a siker kulcsa?

Az anyák többet kiabálnak?

Társfüggőségből a tartalmas egyedüllétbe Forrás: www.egeszsegtukor.hu – RSS