Serdülők premierje

Vecsésen rendezték a női országos bajnokságot, melynek legfontosabb tanulsága az volt, hogy már itthon is van létjogosultsága a serdülők versenyének. Komoly párharcok alakultak ki.

Nagy-Pál Tamás A női szakágban megszokotthoz hasonlóan Vecsésen is közösen rendezték meg minden korosztálynak az országos ökölvívó-bajnokságot. Újdonság volt azonban, hogy a felnőttek, az ifjúságiak és a juniorok mellett, Magyarországon először, a serdülők is versenyeztek.

Emiatt is jelentett komoly kihívást a torna megrendezése a házigazda egyesület elnöke és vezetőedzője, Seres Attila szerint:

Leány bajnokság

Négy korosztály versengett

„Nem volt könnyű szervezőként és edzőként helyt állni egyszerre – nem teljesen ugyanaz, mint amikor az ember vendégségbe megy. És természetesen a serdülőtorna is új kihívást jelentett. A pozitív visszajelzéseknek köszönhetően azonban elfogultság nélkül mondhatom: kitűnőre vizsgáztunk.”

A serdülők versenyén 33-an indultak, több súlycsoportban is igen komoly csatákat láthatott a közönség. „Ez mindenképpen igazolta, hogy már a tizenhárom-tizennégy éveseket is versenyeztetni kell. Ennek következtében az egész szakág rengeteget fejlődhet, hiszen már most látszik, hogy egy-egy viadalnak köszönhetően is már jóval rutinosabban léphetnek a lányok a juniorkorba. Sokan szkeptikusak voltak ennek a korosztálynak a versenyeztetésével kapcsolatban, de most bizonyossá vált, hogy igenis, van rá igény.”

A Vecsés SE nemcsak rendezésben vizsgázott jelesre, ugyanis öt első, egy-egy második és ötödik helyezésének köszönhetően megnyerte a pontversenyt – ráadásul klubrekordot is döntött. Az említett érmek közül ötöt is utánpótláskorúak szereztek. „Tarnóczy Tamara a serdülők között diadalmaskodott. Szorgalmas és tehetséges versenyző, nem véletlenül nyerte el a korosztály legjobbjának járó különdíjat.”

Uhrin Csenge (50 kg) egy súlycsoporttal feljebb versenyzett, de már nem először csapott össze nagy riválisával, a nagykanizsai Kondákor Emíliával. „Ezúttal is komoly csatát vívtak, amely Emília megérdemelt győzelmével ért véget. Ez a párharc azonban még messze nincs lejátszva, sok nagy ütközet vár még rájuk.”

Seres nem kertelt, elismerte: az ifjúságiak között két súlycsoportban is megkönnyítették a dolgukat a körülmények. A favoritnak számító Viglási Alexandra és Papp Dorina sem tudta hozni súlyát, így feljebb versenyzett – és állhatott fel a dobogó tetejére. Ezáltal Pap Zsófiának és Bogárdi Barbarának sem volt akkora kihívás megszerezni a bajnoki címet. Plusz 81 kg-ban Bencze Eszter már nem kapott ilyesfajta „könnyítéseket”, de Eb-bronzérmesként egyértelmű volt, hogy neki kell megszereznie az első helyet.

A szakember szerint örömteli, hogy az 57 kg-os mezőnyben annak ellenére volt kiélezett küzdelem a döntőben, hogy Kiss Marietta sérülés miatt nem léphetett a kötelek közé. „Ocskó Anna és Mezővári Kinga jutott a fináléba, végül utóbbi szerezte vissza korábban elveszített koronáját.”

Seres végül megjegyezte: egyértelműen látszik, hogy a súlycsoportokban patinás párharcok kezdenek kialakulni a válogatott kerettagságért küzdő lányok között. Ezek a csaták általában megviselik a versenyzőket – pontosabban a veszteseket –, de hosszú távon biztos, hogy jelentősen megerősítik őket.

LEÁNY ORSZÁGOS BAJNOKSÁG
Vecsés
Serdülőbajnokok. 40 kg: Simon Evelin (Hajdúsámson), 46: Szabó Petra (Tatabánya), 48: Kruppai Imola (Balatonlelle), 50: Lakotár Hanna (Kőszeg), 52: Tarnóczy Tamara (Vecsés), 54: Járóka Szintia (Tatabánya), 57: Matesz Viktória (Győr), 60: Hámori Luca (Kőszeg), 66: Nagy Bianka (Debrecen), 75: Ambrus Viktória (Kőszeg), +75: Kovács Dominika (Balatonlelle)
Juniorbajnokok. 46: Valkó Vivien (Balatonlelle), 48: Károlyi Gabriella (Kaposvár), 50: Kondákor Emília (Nagykanizsa), 52: Finesz Kamilla (Kőszeg), 54: Berecz Loretta (Eger), 57: OIáh Henrietta (Salgótarján), 60: Soucsek Roxy (Kőbánya), 63: Villás Veronika (KSI), 66: Petrovics Gabriella (Kaposvár), 70: Laczkó Enikő (Székesfehérvár), 75: Budai Vivien (KSI), 80: Kovács Brigitta (Hajdúszoboszló), +80: Juhász Adrienn (Halásztelek)
Ifjúsági bajnokok. 51: Pap Zsófia (Vecsés), 54: Viglási Alexandra (Helvécia), 57: Mezővári Kinga (Sárospatak), 60: Takács Tímea (Halásztelek), 64: Bogárdi Barbara (Vecsés), 69: Papp Dorina (Zugló), 81: Pallás Szimonetta (Debrecen), +81: Bencze Eszter (Vecsés).

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS