Seres Attila – A női versenyzőinknek az év második fele mozgalmas lesz

A férfi korosztályok terveit követően Seres Attila a női csapat programját mutatta be, az év második felében minden korcsoportra komoly feladatok várnak.  

A serdülőknek augusztusban kerül sor az Európa-bajnokságra, a junioroknak szeptember végén, míg a felnőtteknek pedig október közepén. Mindhárom korcsoport számos eseménnyel, edzőtáborral készül fel a legfontosabb versenyekre, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség igyekszik folyamatosan tűzben tartani a versenyzőket.

Seres Attila sűrű programot állított össze a hölgyeknek, amelyet Bertók Róbert szövetségi kapitánnyal is egyeztetett. Az ifjúsági korcsoportban remek eredményeket ért el több versenyző a legutóbbi nemzetközi eseményeken, így a novemberben sorra kerülő világbajnokságon minden bizonnyal erős csapattal szerepel majd hazánk.

„A hölgyeknél az év második felében mozgalmas időszak várható. Mindegyik korosztálynak fontos versenye lesz, emiatt sűrű felkészülési program vár rájuk, a serdülőktől kezdve a felnőttekig.

A felnőtteknek két fontos versenye lesz, az októberi Európa-bajnokság, illetve az Univerziádé. Németországban edzőtáborozik Hámori Luca és Szűcs Szabina júliusban, majd augusztusban a teljes bő keret kezdi meg a felkészülést nemzetközi edzőtáborral. Szeptemberben a Szilézia Kupával kezdünk, majd Assisiben edzőtáborozunk 10 napot közvetlenül az Európa-bajnokság előtt. Az Univerziádét szeptemberben rendezik, így az itt indulók a Szilézia Kupa után már itthon készülnek.

Az ifjúsági korosztályban világbajnokságot rendeznek novemberben. Mivel ebben a korosztályban több tehetséges versenyzőnk is van, így nagyobb létszámmal tervezzük elkezdeni a felkészülést. Az ifi lányok augusztusban itthon kezdik a táborozást, ami kiegészülhet egy román-magyar csapattalálkozóval, majd a szeptemberi Szilézia Kupa a következő állomásunk. Szeptember második felében az ifik legfontosabb versenye a magyar bajnokság, utána már a kijelölt kerettel készülünk tovább. Ha lesz lehetőség Spanyolországban edzőtáborozni a világbajnokság előtt, akkor szeretnénk élni majd a lehetőséggel.

A juniorok a szeptemberi Európa-bajnokságra kezdik meg a felkészülést júliusban Assisiban egy Round Robin Tornán, majd augusztusban a szerbiai Nemzetek Kupája jön. Szeptemberben pedig a Szilézia Kupa az utolsó nemzetközi megmérettetés az olaszországi Eb előtt.

A serdülőkre is Európa-bajnokság vár augusztusban, amire nagyrészt itthoni edzőtáborral és versenyekkel készülnek  a legfiatalabbak. Több felkészülési programunknak még nincs meg a fix időpontja, így folyamatosan vadászunk a közeli nemzetközi lehetőségekre minden korosztályban,” nyilatkozta Seres Attila a női ökölvívónk felkészüléséről, az év második feléről.