Sergino Dest ma 22 éves

Sergino Dest, a Milan amerikai jobbhátvédje ma ünnepli a 22. születésnapját.

Sergino Gianni Dest 2000. november 3-án született Almere városában, Hollandiában, édesanyja holland, míg édesapja suriname-i és amerikai származású. Kilenc évesen került a helyi futballcsapathoz, majd 2012-ben csatlakozott az Ajax utánpótlásához. Kezdetben támadóként játszott, de az utánpótláscsapatokat végigjárva posztot váltott és szélsőhátvéd lett. Az Ajax második csapatában való kiváló teljesítménye után 2019 júliusában megkapta a lehetőséget a felnőttek között és a PSV Eindhoven ellen bemutatkozott. Két hónappal később debütált a holland élvonalban is Erik ten Hag kezei alatt egy Emmen elleni 5-0-s győzelem alkalmával.

Bő egy évvel később bejelentkezett érte az FC Barcelona és mintegy 21 millió euróért megvásárolta a játékjogát. Két év alatt összesen 72 tétmeccsen lépett pályára a katalánok színeiben, ezeken 3 gólt szerzett és 4 gólpasszt osztott ki. Összességében nem tudta beváltani a hozzá fűzött reményeket és a Barca úgy döntött, hogy megválik tőle.

2022 nyarán az átigazolási időszak utolsó napján a Milan vezetősége kölcsönvette Destet, miután kiderült, hogy Alessandro Florenzi súlyos sérüléssel bajlódik. Az egyezség alapján a klub 2023. június 30-ig vette kölcsön a játékost és az idény végén 20 millió euróért végleg megvásárolhatja. Az amerikai válogatott szélsőhátvéd szeptember 18-án egy Napoli elleni 2-1-re elveszített bajnokin debütált a Serie A-ban, eddig összesen 8 mérkőzésen kapott lehetőséget Stefano Piolitól és 339 játékpercet töltött a pályán.

VÁLOGATOTT:

Dest úgy döntött, hogy az amerikai válogatottat választja a hollanddal szemben és a korosztályos válogatottakban való szereplés után 2019 szeptemberében – 18 évesen, 10 hónaposan és 4 naposan – először lépett pályára az Egyesült Államok színeiben. Az elmúlt három évben összesen 19 alkalommal öltötte magára az amerikai nemzeti csapat mezét, a mérlege 2 gól.

SERGINO DEST

ADATOK:

Születési dátum: 2000.11.03.
Születési hely: Almere, Hollandia
Poszt: jobbhátvéd
Magasság: 1,75 m
Mezszám: 21
Mérkőzések a Milanban: 8
Gólok a Milanban: 0
Gólpasszok a Milanban: 0

DEBÜTÁLÁS:

Serie A – 2022.09.18. Milan-Napoli 1-2
La Liga – 2020.10.04. Barcelona-Sevilla 1-1
Eredivisie – 2019.08.10. Ajax-Emmen 5-0
BL – 2019.08.13. Ajax-PAOK 3-2
EL – 2020.02.20. Getafe-Ajax 2-0

MEGNYERT TRÓFEÁK:

AJAX

Johan Cruyff Shield: 1x – (2019)

FC BARCELONA

Copa del Rey: 1x – (2020/21)

EGYESÜLT ÁLLAMOK

CONCACAF Nemzetek Ligája: 1x – (2019/20)

Isten éltesse sokáig!