Serie A: a Club Brugge kanadai szélsőjével erősítene az Inter! – sajtóhír

A legfrissebb sajtóhírek szerint az olasz bajnokságban (Serie A) szereplő Inter együttese a tél folyamán szeretné megszerezni a Club Brugge szélsőjét, Tajon Buchanant.

(Photo by Isosport/MB Media/Getty Images)

Az olasz sajtó legfrissebb beszámolói alapján az Inter együttese mindenképp erősítene szeretne legalább egy jobbszélsővel azt követően, hogy Juan Cuadrado súlyos sérülést szenvedett. A hírek szerint a kék-feketék vezetősége erre a célra a Club Brugge játékosát, Tajon Buchanant nézte ki. A két fél nem ismeretlen egymás számára, mivel az Inter már a katari világbajnokságot követően megpróbálta őt megszerezni, ám akkor nem jártak sikerrel. Mostanra viszont több olyan indok is van, amely elősegítheti a transzfer létrejöttét. Egyrészt Buchanan váltani szeretne, éppen ezért nem hosszabbította meg a 2025 nyaráig érvényes szerződését. Ennek fényében a Bruggenek ez az egyik utolsó lehetősége, hogy még egy jelentősebb összeget kapjon a 24 éves játékosért, akiért tavaly még 17-18 millió eurót szerettek volna elkérni az Intertől. A hírek szerint az Inter jelenleg ennél jóval alacsonyabb, 7-8 millió euró körüli összeget lenne hajlandó fizetni Buchanan játékjogáért, ami azt jelentené, hogy a belga klub még így is minimális haszonnal szállhatna ki a kanadai játékosból.

Tajon Buchanan 2022 januárjában szerződött a Bruggehöz 6.36 millió euró ellenében. A klub színeiben azóta 67 mérkőzésen lépett pályára, amelyeken 5 gólig és 12 gólpasszig jutott. Piaci értékét 8 millió euróra teszi a transfermarkt.

fociclub

A Serie A: a Club Brugge kanadai szélsőjével erősítene az Inter! – sajtóhír bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.