Serie A: a Tottenham rutinos középpályásával erősítene a Juventus! – sajtóhír

A legfrissebb sajtóhírek szerint az olasz bajnokságban (Serie A) szereplő Juventus együttese a Tottenham középpályásával, Pierre-Emile Höjbjerggel erősítené meg a keretét.

(Photo by Craig Mercer/MB Media/Getty Images)

Az olasz sajtó legfrissebb értesülései szerint a Juventus gárdája a téli átigazolási időszakban, a Tottenham középpályását, Pierre-Emile Höjbjerget szeretné megszerezni. A dán játékossal kapcsolatban már a nyár folyamán felmerültek azok a hírek, miszerint Londonban már nem számolnak vele, emiatt az Atletico Madrid együttesével többször is összeboronálták a rutinos játékost. Höjbjerg végül maradt a Tottenhamnél, de a helyzete azóta sem javult: 8 mérkőzésen összesen 212 perc lehetőséget kapott Ange Postecogloutól, így a beszámolók alapján már maga a játékos is a távozását fontolgatja. A hírek szerint ezt a helyzetet szeretné kihasználni a Juventus, akik Paul Pogba helyére szeretnének valakit a keretbe hozni.

Pierre-Emile Höjbjerg 2020 augusztusában került a Tottenhamhez, akik 16,6 millió eurót fizettek érte a Southamptonnak. A klub színeiben azóta 153 mérkőzésen lépett pályára, amelyeken 10 gólig és 16 gólpasszig jutott. Szerződése 2025 nyaráig köti aktuális csapatához. Piaci értékét 32 millió euróra teszi a transfermarkt.

fociclub