Serie A: menesztették a nyeretlen csapat vezetőedzőjét – HIVATALOS

Az olasz bajnokságban (Serie A) nyeretlenül rajtoló Udinese a keddi napon megköszönte vezetőedzője eddigi munkáját…

(Photo by Giuseppe Maffia/NurPhoto via Getty Images)

Az Udinese a kedd esti órákban hivatalos oldalain keresztül tudatta, hogy a továbbiakban nem Andrea Sottil a csapat vezetőedzője, akivel együtt a stáb valamennyi tagja távozik a klubtól.

A 49 éves tréner 2022 június óta irányította az együttest, amely kispadján 50 tétmeccsből 13-at nyert meg a csapata 19 döntetlen és 18 vereség mellett. Sottil korábban rendszerint alacsonyabb osztályú csapatoknál dolgozott, többek közt a Livorno, a Catania, a Pescara és az Ascoli edzője volt.

Az Udinese a Serie A aktuális kiírásának első kilenc fordulójában hat döntetlen mellett három vereséget szenvedett, így a mezőny három nyeretlen csapata egyikeként a kieső zónában tartózkodik.

Az olasz sajtó várakozásai szerint a Friuliani irányítását a csapat korábban a 2021-2022-es szezon közben már irányító Gabriele Cioffi veheti át.

fociclub