Sevcsenko fontos tisztséget kapott hazájában – HIVATALOS

Az ukrán labdarúgó-szövetség megválasztotta az előzetes letartóztatásba helyezett korábbi elnöke utódját…

(Photo by Rob Newell – CameraSport via Getty Images)

Az ukrán labdarúgó-szövetség új elnöke a korábbi aranylabdás labdarúgó, Andrij Sevcsenko lett.

Az ország futballjának ikonikus alakját a szervezet rendkívüli tisztújító közgyűlésén 93 igennel, ellenszavazat nélkül választották meg a küldöttek.

Sevcsenko elődje, a 2015-ben hivatalba lépett Andrij Pavelko tavaly nyár óta előzetes letartóztatásban van, mivel a vádak szerint visszaélt a nemzetközi segélyalapokkal, elsikkasztotta a kijevi futballisták pénzét, és elpazarolta a futballpályák építésére szánt költségvetési pénzeket.

Az egykori kiváló csatár pályafutása csúcsaként az AC Milan és a Chelsea játékosa volt, 2004-ben Aranylabdát nyert, és 111-szer szerepelt hazája válogatottjában, melyben 48 góllal csúcstartó. Visszavonulása után 2016 és 2021 között az ukrán válogatott szövetségi kapitányként, majd két hónapig a Genoa vezetőedzőjeként dolgozott, 2022-ben egy napig az Ukrán Olimpiai Bizottság alelnöke volt, de a testületbe bekerült és megítélése szerint oroszbarát személyek miatt a visszalépés mellett döntött.

Az ukrán válogatott pótselejtezőt vívhat tavasszal az idei Európa-bajnokságon való részvételért.

fociclub

A Sevcsenko fontos tisztséget kapott hazájában – HIVATALOS bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.