Jegyzetírónk szerint rossz döntést hozott a Birkózó-világszövetség (UWW), amikor lehetővé tette, hogy mostantól a kadet-kontinensbajnokságokon súlycsoportonként két versenyző indulhasson minden országból. A fejlődő kicsiknek így minimális esélyük sem marad, hogy a fiataljai érmet nyerjenek.
Szekeres István • Nem hiszem, hogy a világszövetség hatástanulmányt készített a döntése előtt, miszerint mostantól súlycsoportonként két versenyző indulhat minden országból a kadet-kontinensbajnokságokon. Jobb híján a saját „tanulmányomat” bocsátom közkézre.
Azt pedig előre bocsátom: a birkózás volt a hajdani Szovjetunió legeredményesebb sportága, és az utódállamok folytatják a hagyományt. Építhetnek arra, hogy sokban az a nemzeti sport, amelybe mesés összegek folynak, és amelybe özönlenek a fiatalok. Az oroszországi Tyumenyben például olyan bennlakásos birkózóiskolát hoztak létre, amelyben ötszáz fiatallal huszonöt főállású edző foglalkozik. És akkor hol van Tyumeny az orosz városok sorában!?…
Galambos Ramóna a kadetek között nyert világ- és Európa-bajnokságot, ráadásul egyazon évben • Fotó: Martin Gábor/UWW
Más kérdés, hogy az utódállamok fölénye a felnőtt-világversenyeken már régóta kopik. Hajdan interjút készítettem Alekszandr Novikovval, az egykori szovjet szövetség elnökével, aki nyíltan kimondta: nagyon jó birkózók egész tömegét tudják felnevelni, de ahhoz, hogy világklasszist találjanak, nekik is szerencse kell. A legjobb magyar példa a kétszeres szabadfogású Európa-bajnok, Ritter Árpád, aki a vérszegény hazai mezőnyből kinőve kétszer is végigverte a milliós tömegekre támaszkodó utódállamok összes menőjét.
A felnőttek között ugyanis nem országokról, hanem csúcsra járatott egyéniségekről szól a történet. Csakhogy a birkózó-nagyhatalmak már utánpótláskorban csúcsra járatják a pillanatnyi legjobbjaikat, van belőlük elég, mert demonstrálni kell, hogy a hatalmas (zömmel állami) pénzeket sikeresen hasznosítják.
Az én hatástanulmányom terepe a tavalyi szabadkai kadet Európa-bajnokság. A három fogásnem egyenként tíz súlycsoportjában kiosztottak, ahogy kell, összesen százhúsz érmet. Abból kereken hetvenet szovjet utódállamok nyertek: 22 aranyat, 14 ezüstöt és 34 bronzot. És most tessék elképzelni azt, hogy a nyolc, érmet szerző ex-szovjet köztársaság a tavalyi – elméletileg lehetséges – 240 birkózója helyett mostantól négyszáznyolcvanat zúdíthat a mezőnyre!…
Afrika tavalyi juniorbajnokságán – a felnőtt olimpiai és világbajnokot is produkáló – Egyiptom a lehetséges 30 éremből huszonnyolcat gyűjtött be, és abból 19 volt az arany. Ázsia fejlődő birkózóországainak is sorscsapás, ha az eddigi 30 helyett 60 dél-koreai, japán, mongol és indiai versenyző kerül a mezőnybe. Igaz, Iránból csak 40, mert ott női birkózás nincs…
Ha a nagyhatalmak dupla létszámmal szerepelhetnek, a kicsik már csak kedvező sorsolásban sem reménykedhetnek, esélyük sincs arra, hogy a fiataljaik valamennyi sikerélményt vihessenek magukkal a későbbi évekre. Így a megítélésem szerint a kadet-kontinensbajnokságok mezőnye felduzzad, de a résztvevő országok száma csökken. Nem sok értelme van ugyanis annak, hogy a kicsik a gonddal nevelt palántáikat beküldjék a húsdarálóba.
És hát gazdaságilag is… Noha a magyar birkózásban aligha van súlycsoportonként két, világversenyen eséllyel hadra fogható kadet (néha még egy sincs), de tessék belegondolni, mekkora érvágás lenne hatvan versenyzőt plusz legalább tíz kísérő szakembert utaztatni Finnországba vagy Grúziába!
Hogy az első blikkre nem túl jó ötletből mi lesz, meglátjuk… A puding próbája az evés a birkózásban is.
