Sikeres EYOF-főpróba

Az U15-ös leányválogatott ezüstérmes lett a győri felkészülési kosárlabda-tornán. A verseny főpróba volt a jövő évi EYOF előtt, amelynek műsorán szerepel a kosárlabda is.

Lakner Gábor Rangos U15-ös nemzetközi leány-kosárlabdatornát rendeztek Győrött, amelyen a házigazda magyar válogatott mellett Horvátország, Montenegró és Szlovákia legjobbjai vettek részt. Hivatalos világversenyeket a tizenhat éves korosztálytól kezdve rendeznek, de most a fiatalabbak is megmérettethették magukat a nemzetközi színtéren. Ahhoz kellett a város, a szövetség és az olimpiai bizottság támogatása is.

A 2017-es EYOF egyik főpróbájának tartott kupát Montenegró nyerte, a második a magyar csapat, a harmadik Szlovákia, a negyedik Horvátország korosztályos együttese lett. A győri Gálos László edzette fiatal együttes Horvátországot 68-58-ra, Szlovákiát 75-48-ra verte, míg a tornagyőztes montenegróiaktól csupán három ponttal, 55-52-re kapott ki.

U15_leany_HUNSVK

Jelenet a szlovákok elleni mérkőzésről  •  Forrás: kosarsport.hu

„Kilenc játékos, aki itt is játszhatott volna, az eggyel idősebbekkel készül, így örömtelien értékes a második hely. Biztató, hogy annyian lehetőséget kaptak az U16-osok között, de az a mi felkészülésünket megnehezítette. A kiegészítő játékosoknak lehetőségük nyílt a bizonyításra, és éltek is vele. Annak köszönhető ez a szép eredmény” – értékel holnapunknak Gálos László.

Az ezüstérem értékét növeli, hogy a tornagyőztes montenegrói válogatott az U16-os Európa-bajnokságra készülő csapatával vett részt a tornán, míg a magyar csapatban többen most öltötték először magukra a címeres mezt.

„A motivációval nem volt gond, amit ilyen rövid idő alatt el lehetett végezni, azt becsülettel megtettük, és a mérkőzéseken vissza is kaptam az edzéseken gyakoroltakat. Külön öröm, hogy népes és lelkes szurkolótábor előtt játszhattunk, ami segített legyűrni az újoncok kezdeti lámpalázát.”

A kiegészítő játékosok jó szereplésének köszönhetően kellemes gondjai támadtak a szakvezetőnek, akinek így nem lesz könnyű dolga kijelölni a jövő évi EYOF-keretet.

„Közel húsz játékos küzdhet meg, hogy bekerüljön a tizenkettes végső keretbe. Ez az éles verseny előrevetíti, hogy jó kis csapatunk lesz az EYOF-on. Egyébként a mostani torna teszt volt a jövő évi rendezvény előtt, minden úgy működött, mint ahogyan a fesztiválon is működnie kell. Úgy vélem, mindenki jól vizsgázott, és az sem mellékes, hogy a résztvevők is jól érezték magukat. Hagyományt szeretnénk teremteni a tornából, a győztes már most is vándorserleget vihetett haza. Távolabbi tervünk, hogy két-három év múlva hivatalos FIBA-rendezvénnyé nője ki magát a győri trona.”

A Széchenyi Akadémia szakmai igazgatójaként dolgozó Gálos László magától nem említette, de kérdésünkre persze elismerte, hogy büszke a válogatottban szerepelt három győri játékosra.

„Különösen az irányítóposzton játszó Rozmán Lilla nyújtott biztató teljesítményt, de Rácz Karolinának és Szirony Dorinának sem kell szégyenkeznie. Mindannyian jó benyomást keltettek. A hazai pálya miatt ők különösen izgultak, de a közönség segítségével sikerült túllépniük ezen is.”

A korosztályos csapat a tervek szerint augusztus közepén találkozik újra, az edzések mellett felkészülési mérkőzés is szerepel a programban.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS