Sikeres Goju-Ryu Karate Szeminárium és Dan vizsga Sri -Lankán!

image

A magyar harcművész mestereket gyakran hívják oktatni más országokba is, ami egyfajta elismerést jelent. Elismerést és áldozatot is, hiszen gyakran nagy távolságra utaznak azért, hogy elvigyék tudásukat és segítsék az ottaniakat. Harsányi László V.DAN goju-ryu karate mester, a Magyarországi Goju-Ryu Karate-Do Szövetség elnöke  feleségvel, Ildikóval  Sri Lankán járt  és oktatott.

Íme beszámolója a nem mindennapi útról:

        „Sensei  V. J. Manjula,  a Sri –Lankai Goju – Ryu Karate Szervezet  elnöke meghívott engem és a feleségemet  Sri – Lankára edzőtábor és  danvizsga megtartására . Már második alkalommal utaztam ki hozzájuk  ezért már volt némi tapasztalatom az utazás megszervezésében. A hosszú és fárasztó repülő út után megérkeztünk Colombóba, ahol  Sensei  Manjula, a felesége, és a rangidős tanítványai ünnepélyes keretek között fogadtak minket. Ezek után egy mikro busszal  utaztunk tovább Kurunegaláig, a szállodánkig. Másnap reggel  egy általános iskolába vittek a vendéglátóink, ahol az iskola  és a terület sportvezetői ünnepélyes keretek között fogadtak minket. Az ünnepélyes  zászló felvonás és a himnuszok után egy megnyitó rendezvényen vettünk részt, aztán indultak az edzések.
                A gyerekeket két csoportra  bontottuk, így folytattuk a tanításukat. A  szünetekkel tarkított napi 6 órás foglalkozásokat a legnagyobb meglepetésemre a legkisebbek is zokszó nélkül fegyelmezetten végigedzették. Voltak olyan gyerekek akiket a szüleik 20 -30 kilométerről hoztak be az edzésekre.
                   Már találkoztam ugyan vele, de ismét meglepett az a nagyfokú alázat, szorgalom, fegyelem  és tisztelet ahogy hozzánk és az edzésekhez viszonyultak. A szülők is roppant hálásak és szeretetre méltóak voltak, többször is hálásan megköszönték, hogy elmentünk  hozzájuk és tanítjuk őket. Esténként partykat szerveztek a tiszteletünkre, ahol igazán jól éreztük magunkat. A szemináriumok után elvittek minket sok szép helyre, igyekeztek megmutatni az ősi kultúrájukból minél többet. A 2600 éves királyi központ és Kandy,  az ősi város nagy hatást gyakorolt rám, a buddhista szerzetesek és szent helyeik fantasztikus élményt nyújtottak. A szentélyek körül néha belebotlottunk  majmokba, kígyó bűvölőkbe, vadon élő állatokba,  sőt még,  két elefántba is. Nagyon szép trópusi környezetben élnek, a szépséget a természet bőkezűen osztotta nekik.  Két évvel ezelőtt még látszottak a homokzsákok, a géppuska fészkek, a háború nyomai, ma már szerencsére vége mindennek és az építkezés , a fejlődés látszik  mindenhol.
       Az iskola kötelező mindenkinek, a tanulók egyenruhában  járnak iskolába. Ami még feltűnt, hogy a tanáraik és az idősebbek iránti tisztelet és a hagyományaik ápolása természetes a számukra. A tengerpartjuk szintén csodálatos, érintetlen, még nem lepték el a nyugati turisták.
            Két helyszínen tanítottunk, a második helyszínen az oktatás egy hajópadlós többcélú nyitott falú terembe zajlott, virágokkal és trópusi növényekkel körülvett nagyon szép környezetben. Meglepően gyorsan tanultak és a tanítványok hálásak voltak minden jó szóért, igyekeztek minél többet ellesni és átvenni tőlünk, az oktatóktól.
Két évvel ezelőtt voltam náluk először és ez idő alatt nagyon sokat fejlődtek, főleg a verseny kumite-ra koncentrálnak, de ez nem baj, mert sok a fiatal és nekik  erre van szükségük ebben a korban. Az oktatás során  kihonra, katákra, kumitére, és bunkai-okra fektettük a hangsúlyt, tizenhét helyi karatéka  tett sikeres Dan vizsgát.
A szeminárium és a városnézések után felejthetetlen élményekkel érkeztünk haza.”

Harsányi László V.DAN  mester beszámolója.

Forrás: Gregor László