Sikeres rajt az Eb-n

Válogatottunk magabiztos 17 pontos győzelmet aratott Spanyolország ellen.

Mérföldkőhöz érkezett szombaton nemzeti csapatunk, hiszen először lépett pályára Európa-bajnoki mérkőzésen, amelyen a nehéznek ígérkező spanyol válogatott volt az ellenfél. Az Új Hidegkuti Nándor Stadion nem először fogadta teltházzal a magyar csapatot és a játékosok ismét remek hangulatú mérkőzésen örvendeztették meg a kilátogatókat.

73038323_2583263125064527_8063680731781529600_o

A buzdítást már a találkozó elején meghálálta a címeres gárda, hiszen egy szépen felépített drive végén Bencsics Márk negyedik kísérletre, egy 17 yardos bal szélső futással szerezte meg a vezetést válogatottunknak. Az extrát pedig a debütáns Horváth Balázs értékesítette (7-0). A spanyolok nem tudtak válaszolni, ráadásul az end zone-ból kirúgott punt nem ment át a magyarok térfelére, így jó mezőnypozícióból jöhetett válogatottunk. Bencsics remekül találta meg elkapóit, az akció végén az irányító egy 10 yardos passzt osztott ki klubbeli csapatársának, Elek Ádámnak (14-0). A második negyedben azonban nem működött olyan olajozottan a gépezet, az elkapók több labdát is elejtettek, de emellett a spanyolok védelme is egyre keményebben kezdett játszani. Újabb pontok nem estek, így maradt a két touchdownos előny. A hazaiak védelme szenzációsan teljesített, rendre megállították a vendégek akcióit, sőt, Becs Péter még egy interceptiont is begyűjtött a félidei szünethez közeledve. Igaz, Vincent Latorre is lecsapott egy Bencsics kezéből kiütött malacbőrre.

72874608_2583265645064275_1584002737836654592_o

A vendégek a második félidőre irányítót váltottak, ami sokat nem lendített a támadójátékon. A harmadik negyedben ráadásul a speciális egység növelte Magyarország pontjainak a számát. Elek Ádám egy punt után 65 yardot futott –többek között a jó blokkoknak köszönhetően– az end zone-ig (21-0). Nemzeti csapatunk egyre közelebb került a győzelem megszerzéséhez, majd a negyed végén Horváth Balázs egy field goallal szinte el is döntötte a találkozót (24-0). Az utolsó játékrészben már Váry Tamás irányított. A fő cél az idő lepörgetése volt, amelyet jól is csinált a magyar csapat, ám Váry passzát Jordi Brugnani leszedte és jó mezőnypozícióba hozta Spanyolországot. Ezután pedig a támadósor is összehozta becsületpontjait Javier Carrasco Sanz egyyardos futásával, majd Guillem Garcia extrájával (24-7). A spanyolok egy onside kicket követően ugyan visszaszerezték a játékszert, de újabb pontokat nem tudtak vinni. Magyarország magabiztos 24-7-es sikert ért el hazai pályán és készülhet a belgák elleni október 26-i idegenbeli folytatásra.

Fotók: DigitalSport

Magyarország – Spanyolország 24-7 (14-0, 0-0, 10-0, 0-7)
Pontszerzők: Elek Ádám 2 TD, Bencsics Márk 1 TD, Horváth Balázs 1 FG és 3 XP, illetve Javier Carrasco Sanz 1 TD, Guillem Garcia 1 XP

Grátz Vilmos, a magyar válogatott szövetségi kapitánya: Nem vagyok teljes mértékben elégedett. Jól kezdtünk, de utána egy eléggé erős visszaesés jellemezte a játékunkat. Kicsit idegesek is voltunk a második félidő elejétől, ami nem tett jót. Az edzőkön is látszott és ez a játékosokra is hatott egy kicsit. A győzelem viszont kellő lökést adhat a belgák elleni meccsre. A hibáinkat ki kell javítani, mert rettenetesen nehéz mérkőzés vár ránk Belgiumban a körülmények miatt is, mivel az utazás napján kell játszanunk. De emellett a belgáknak nagyon jó csapata van. Azonban terveink szerint a keret 2-3 poszton fog változni. Remélem, hogy nincs olyan sérülés, ami addig nem jön rendbe.

Forrás: http://mafsz.org – RSS