Sikeresen zárultak a tárgyalások Conti ügynökével

Csütörtökön este három órán keresztül tárgyalt a Milan vezetősége az Atalanta jobbhátvédjének, Andrea Continak az ügynökével és úgy tűnik, hogy sikerült megállapodni a személyes feltételekről.

Több mint egy héttel ezelőtt, június 1-én vette hivatalosan kezdetét a nyári átigazolási időszak. A klub eddig már három játékos érkezését jelentette be, ugyanis csatlakozott a csapathoz Mateo Musacchio, Franck Kessié és Ricardo Rodriguez. A Milan nem vesztegeti az időt, Marco Fassone és Massimiliano Mirabelli továbbra is azon dolgoznak, hogy az idénykezdetre egy versenyképes keretet állítsanak össze.

Gianluca Di Marzio, a Sky Sport Italia átigazolási szakértője úgy tudja, hogy megállapodás született Conti ügynöke és a Milan között a csütörtöki tárgyaláson, amely 3 órán keresztül zajlott a Casa Milanban. Az egyezségről a La Gazzetta dello Sport és a SportItalia is beszámolt.

Állítólag a 23 éves jobbhátvéd 5 évre szóló szerződést írhat alá és évente 2 millió eurót tehet majd zsebre.

Így a piros-feketéknek most az Atalantával kell megegyezni az átigazolási árról. A Gazzetta szerint a Milan ajánlata 18+2 millió euró, a bergamói együttes viszont többet szeretne kapni, megközelítőleg 27 millió eurót.

Conti a 2016/2017-es szezonban 33 meccsen 8 gólt és 4 gólpasszt jegyzett a Serie A-ban, így a Milan mellett a Chelsea, az Inter, a Napoli és a Zenit érdeklődését is felkeltette.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS