Sima fehérvári siker az alapszakasz zárón

Az Enthroners magabiztos győzelmet aratott otthon a FEZEN Divízió I-ben.

A Koronázók már biztos elsőként fogadták a Budapest Cowbells 2-t a másodosztályban. Viszont a Kolomposok sem tudtak változtatni már alapszakaszbeli pozíciójukon.

A székesfehérvári együttes már az első negyedben bekezdett. Jebrai Regan egy rossz snap után összeszedte a labdát és megszerezte a vezetést. Ezt követően Fövényesi Marcell értékesített egy Erős Márk passzt: 12-0. A Cowbells 2 védelme a negyed végén egyre magabiztosabban játszott, Magyar Csanád egy interception is szerzett. Újabb pontokat viszont az Enthroners szerzett Regan fumble returnjével. A második játékrészben a hazai offense parádézott. Az eltiltásból visszatérő Tóth Nándor 2 elkapott touchdownt is szerzett, 32-0-ra vezettek a Koronázók a nagyszünetben.

Jebrai Regan (50) 3-szor mattolta a Cowbells 2 védelmét

Jebrai Regan (50) 3-szor mattolta a Cowbells 2 védelmét

A Fehérvár a harmadik játékrészben ott folytatta, ahol abbahagyta. Ezúttal Erős Márk és Antonio Roane futott be az end zone-ba. Az utolsó játékrészben Erős helyett Nardai Ádám adogatott, Szakácsi Ákost meg is találta egy hatpontost érő átadással. A végén Jebrai Regan állította be a végeredmény, miután az Enthroners blokkolt egy field goal kísérletet és a labdát az amerikai légiós hordta vissza. 58-0-ra győzött Fehérvár és veretlenül zárta az alapszakaszt.

Fotók: Márkus Mandula

Fehérvár Enthroners-Budapest Cowbells 2 58-0 (18-0, 14-0, 13-0, 13-0)
Pontszerzők: Jebrai Regan 3 TD, Tóth Nándor 2 TD, Fövényesi Marcell, Erős Márk, Antonio Roane, Szakácsi Ákos 1-1 TD, Zách György 3 XP, Somogyi Krisztián 1 XP.

Pál Tibor Kornél, a Fehérvár Enthroners vezetőedzője: Nyilvánvalóan egy megcsappant létszámú Cowbells 2-vel küzdöttünk. A játékosaim a mérkőzés nagy részében betartották a taktikai utasításokat. De még mindig vannak hibák, amiket ki kell venni a játékból. Nagyszerű közönség előtt játszottunk, az alapszakasz lezárult, de minden megy tovább hiába változott a neve. A középszakaszban is fejlődni kell meccsről meccsre. Örülök, hogy sok olyan játékost tudtunk pályára küldeni, aki eddig kevesebb szerepet kapott. Ez is nagyon fontos, hogy mindenkit, aki megdolgozik érte, tűzben tartsunk.

Sergio Varela, a Budapest Cowbells 2 vezetőedzője: Le kalappal az Enthroners előtt. Elképesztő győzelmet arattak és megérdemelték. Kiváló játékosaik vannak, amit be is bizonyítottak a fegyelmezettségükkel és azzal, hogy pontosan végrehajtották a playeket. Az egyetlen gond, hogy egyesek akciói elrontották a játék szellemiségét és azt, hogy a játékosok élvezzék a meccset. A javaslatom, hogy a játékvezetők jobban mélyüljenek el abban, amit tanulnak. Emellett a játékosoknak tartani kellene egy olyan képzést, ahol megfelelő szereléseket tanulhatnak. Sportszerűtlen ütések, targeting a védtelen játékosoknál, amik talán nem voltak szándékosak, de ezeket kezelni lehet. A játékosokat így számon tudják kérni a bírók. A javaslatom szerintem segít abban, hogy kevesebb büntetések, sérülések és sportszerűtlen ütések legyenek a meccsek alatt.

Forrás: http://mafsz.org – RSS