Simon Kjaer a Milanban folytatja – hivatalos

A Milan a hivatalos honlapján bejelentette, hogy a szezon végéig kölcsönvette Simon Kjaert a Sevillától.

A 30 esztendős dán védő szombaton érkezett Milánóba, majd részt vett a kötelező orvosi vizsgálatokon és aláírta a szerződését. Kjaer játékjoga a Sevilla tulajdonában van, ám az idény első felében az Atalantában szerepelt kölcsönben és 6 tétmeccsen játszott.

A Sevilla hivatalosan is megerősítette, hogy fél évre kölcsönadta Kjaert a Milannak, miután közös megállapodással felbontották a kölcsönszerződését az Atalantával. Kjaer az idény végéig érkezik és a megegyezés értelmében a piros-feketéknek a nyáron vásárlási opciójuk lesz a játékos végleges megvásárlására.

Időközben a Milan is bejelentette Kjaer érkezését. A dán válogatott csapatkapitány rövidesen csatlakozik a csapattársakhoz Milanellóban és a hivatalos bemutatása január 16-án, azaz csütörtökön lesz egy sajtótájékoztató keretein belül.

Az opciós jogban foglalt összegről nincsenek információk, de a kölcsön ingyenes volt.

Kjaer a Midtjylland együttesében kezdte a pályafutását, majd Olaszországban megfordult a Palermóban, az AS Romában, az Atalantában, ezen kívül Németországban (Wolfsburg), Franciaországban (Lille), Törökországban (Fenerbahce) és Spanyolországban (Sevilla) is játszott.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS