Simon Kjaer ma 33 éves

Simon Thorup Kjær, a Milan dán középhátvédje ma ünnepli a 33. születésnapját.

Kjaer 1989. március 26-án született Horsens városában, Dániában. Négy évesen kezdett el futballozni a szülővárosához közeli kiscsapatban, a Lund IF együttesében, majd 2004-ben csatlakozott a Midtjylland utánpótlásához, ahol az édesapja is dolgozott. Középpályásként kezdte, majd az egyik edzője tanácsára védő lett. 2006-ban megválasztották egy utánpótlás torna legjobb játékosának és még ebben az évben debütált a felnőtt csapatban egy edzőmeccsen. Két hónappal később profi szerződést írt alá a klubjával. 2007 augusztusában sikeres próbajátékon vett részt a Real Madridnál, azonban a Midtjylland elutasította az ajánlatot. A következő idényben a dán élvonalban is bemutatkozott és a teljesítményére a Premier League-ből a Middlesbrough és a Chelsea is felfigyelt.

2008 februárjában 5 évre szóló szerződést kötött a Palermóval, de csak fél évvel később csatlakozott az olasz együtteshez. A Midtjylland mintegy 4 millió eurót kapott a saját nevelésű játékosáért. Az októberi Serie A-s debütálása után a harmadik meccsén megszerezte az első gólját a Palermóban és idővel alapember lett a kezdőcsapatban. Kjaer összesen két évet húzott le a sziciliai együttesnél, 2010-ben Németország felé vette az irányt és a Wolfsburg játékosa lett.

Egy évvel később kegyvesztetté vált és Felix Magath vezetőedző közölte, hogy távozhat. Végül az átigazolási időszak utolsó napjaiban a Roma vásárlási opcióval kölcsönvette a dán védőt a Milanhoz távozó Philippe Mexés pótlására. Összesen 24 meccsen játszott a Romában, azonban az idény végén a klub úgy döntött, hogy nem él a vételi opcióval, így visszatért a Wolfsburghoz. Magath először úgy döntött, hogy nem tart rá igényt a 2012/13-as szezonban, de aztán meggondolta magát és hajlandó volt elásni a csatabárdot.

Kjaer 2013 júliusában búcsút intett a Wolfsburgnak és országot váltott, ezúttal a Lille játékosa lett, ahol két évet töltött és összesen 79 tétmeccsen lépett pályára. 2015-ben 7,65 millió eurót fizetett érte a Fenerbahce. Törökországban az első szezonjában 45, majd azt követően 43 tétmeccsen játszott, viszont a klub nemzetközi kupaporondról való kizárása miatt 2017-ben úgy döntött, hogy távozik. Ekkor Spanyolország volt a következő célállomás, méghozzá a Sevilla. Itt is 2 esztendő adatott meg számára: 2019 szeptemberében visszatért Olaszországba és egy szezonra kölcsönvette az Atalanta. Bergamóban nem igazán találta meg a számításait és a cserepadra került Gian Piero Gasperininél. 2020 januárjában kopogtatott a Milan és ennek hatására az Atalanta felbontotta a kölcsönszerződését, továbbá a bergamóiaknak sikerült megállapodni Mattia Caldaráról, akit 18 hónapra kölcsönvettek a Milantól.

A megegyezés értelmében a Rossoneri 6 hónapra kölcsönben szerezte meg Kjaert a Sevillától azzal a lehetőséggel, hogy az idény végén végleg megvásárolhatja, amennyiben beváltja a hozzá fűzött reményeket. Kjaert korábban a 2000-es évek végén és a 2010-es évek elején is szóba hozták a Milannal, azonban akkor egyik esetben sem jött létre az átigazolás. Ugyan nagy szkepticizmus övezte Kjaer leigazolását, ennek ellenére gyakorlatilag az első pillanattól kezdve kulcsemberré vált a védelemben. Két nappal a klubváltása után, 2020. január 15-én kezdőként debütált egy Spal elleni meccsen az Olasz kupában, majd pár napra rá a bajnokságban is megkapta a lehetőséget a bizonyításra.

Kjaer magabiztos és stabil teljesítménnyel rukkolt elő, így nem volt kérdéses, hogy a klub vezetősége végleg megvásárolja őt. Az idény végén a Milan aktiválta a 3,68 millió eurós vásárlási opciót és a dán válogatott védő 2 évre írt alá.

A 2020/21-es szezonban a csapat a második helyen végzett a bajnokságban és kiharcolta a Bajnokok Ligája-indulást. Ebben nagy szerepe volt Kjaernek, aki a védelem alappillére volt és nem csupán a pályán, hanem az öltözőben is vezér szerepet töltött be. 2021 októberében a remek teljesítményének elismeréseként a Milan szerződést hosszabbított vele egészen 2024 nyaráig. Sajnálatos módon decemberben súlyos térdsérülést szenvedett a Genoa elleni mérkőzésen. Hordágyon hagyta el a pályát és a vizsgálatokon kiderült, hogy elszakadt az elülső-keresztszalag a bal térdében. Az operáció sikeres volt és becslések szerint fél év kihagyás vár rá.

VÁLOGATOTT:

Még 2009-ben egy Svédország elleni vb-selejtező meccsen mutatkozott be a dán felnőtt válogatottba azok után, hogy korábban az U18-as, az U19-es, az U20-as és az U21-es együttesben is megfordult. Kjaer az évek során összesen 119 mérkőzésen öltötte magára hazája nemzeti csapatának mezét és 2016 óta ő a csapatkapitány. A 2020-as Európa-bajnokságon egészen az elődöntőig menetelt Dániával. A csoportkör első mérkőzésén Finnország ellen a drámai és sokkoló pillanatok közepette Kjaer elképesztő lélekjelenlétéről tett tanúbizonyságot. Az első félidőben a csapattársa, Christian Eriksen összeesett a pályán és Kjaer az elsők között sietett az eszméletlen csapattársa segítségére. A lélekjelenlétének és az orvosok gyors közbeavatkozásának köszönhetően sikeres volt az újraélesztés és megmentették Eriksen életét.

SIMON KJAER

ADATOK:

Születési dátum: 1989.03.26.
Születési hely: Horsens, Dánia
Poszt: középhátvéd
Magasság: 1,90 m
Súly: 86 kg
Mezszám: 24
Mérkőzések a Milanban: 72
Gólok a Milanban: 1

DEBÜTÁLÁS:

Serie A – 2008.10.25. Palermo-Fiorentina 1-3
Olasz kupa – 2009.08.15. Palermo-Spal 4-2
BL – 2017.09.13. Liverpool-Sevilla 2-2
EL – 2014.09.18. Lille-Krasnodar 1-1

Isten éltesse sokáig!