Skill Campet tartott a BAFSZ

Több neves magyar és amerikai edző képezte a játékosokat egy hétvégén keresztül a Panoráma Sportközpontban.

Idén július 25-én és 26-án sikerült megrendeznie a Budapesti Amerikai Futball Szövetségnek (BAFSZ) második alkalommal a nyári táborát, a BAFSZ skill campet. A több mint 40 résztvevő 7 edzővel négy edzésen át tökéletesíthette technikáját vagy épp tanulhatott újat.

A támadósoron belül Kovács István (Budapest Wolves) az irányítókkal, Forrai Zsolt (Diósd Saints) a futókkal, Trevin Howard (Szombathely Crushers) az elkapókkal, illetve tight endekkel, David Dallstream (Diósd Saints) pedig a támadófalakkal foglalkozott. A védelemben Billy Hatten (Szombathely Crushers) a védőfalak, Péter Csaba (Fehérvár Enthroners) a linebackerek, míg Iványi Márton (Budapest Wolves) a defensive backek képességeit tökéletesítette.

IMG_9970

A vasárnapi nagy meleg ellenére a játékosok jól bírták a gyűrődést és nagyobb sérülések nélkül sikerült letudniuk a tábort. A két nap alatt közel 10 „segédedző” látogatott ki, köztük többen a válogatott programot is erősítik, mint például a szövetségi kapitány Grátz Vilmos.

A szervezők remélik, a következő években ehhez hasonló és egyre nagyobb színvonalú táborokat tudnak majd rendezni a budapesti szövetséggel.

Fotók: Papp Kristóf

Forrás: http://mafsz.org – RSS