Soproni Liga: 207-szer is Újpest-FTC

image

Szombaton kerül sor a legnagyobb érdeklődéssel kísért csatára, azaz az Újpest-Ferencváros találkozóra a labdarúgó NB I-ben.

    A két csapat eddig 206 alkalommal találkozott egymással, az örökmérleg a zöld-fehérek felé billen, ugyanis 93 FTC-győzelem mellett 58 újpesti siker és 56 döntetlen született, a gólarány pedig 396-292. Érdekesség ugyanakkor, hogy a felújított Szusza Ferenc Stadion átadása óta (2001) hazai környezetben még nem kapott ki az Újpest a derbin. A Ferencváros ráadásul bajnoki mérkőzésen hét éve nyeretlen a lila-fehérek ellen.

    A jelenlegi formát tekintve mindenképpen a zöld-fehérek a találkozó esélyesei, Prukner László tanítványai a második helyen állnak, ráadásul az elmúlt fordulóban rendkívül meggyőző játékkal nyertek a Győr ellen. Ezzel szemben a megfiatalított Újpest jelenleg csak a kilencedik.

    A hatodik forduló pénteken a Vasas-Kaposvár találkozóval kezdődik, itt aki nyer, az mindenképpen az élbolyban marad.

    A címvédő Debrecen ezúttal a csak 12. helyen álló Győrhöz látogat, kérdés, hogy Herczeg András hány játékost pihentet majd a jövő heti Európa Liga csoportmérkőzés előtt.

    A 6. forduló programja:
    péntek:
Vasas-Kaposvári Rákóczi 17 ó, v.: Bede
Győri ETO FC – DVSC-TEVA 19 ó, v.: Fábián
    szombat:
Budapest Honvéd-ZTE FC 15 ó, v.: Vad II
Újpest FC-Ferencváros 17:30 ó, v.: Solymosi
BFC Siófok-MTK Budapest 18 ó, v.: Szabó Zs.
Kecskeméti TE-ERECO – Szombathelyi Haladás 19 ó, v.: Veizer
Paksi FC-Lombard Pápa 19 ó
    vasárnap:
Videoton FC-Szolnoki MÁV FC 17:30 ó, v.: Oláh
   
    Az állás:
 1. DVSC-TEVA                      5  3  1  1   13- 6    10 pont
 2. Ferencváros                    5  3  1  1    9- 6    10
 és Kaposvári Rákóczi              5  3  1  1    9- 6    10
 4. Vasas                          5  3  1  1   10- 8    10
 5. MTK Budapest                   5  3  1  1    8- 7    10
 6. Budapest Honvéd                5  3  –  2    9- 6     9
 7. Videoton FC                    5  2  2  1    9- 5     8
 8. ZTE FC                         5  2  2  1   10- 9     8
 9. Újpest FC                      5  1  3  1    4- 4     6
10. Paksi FC                       5  1  2  2    8-10     5
11. Szolnoki MÁV                   5  1  2  2    5- 7     5
12. Győri ETO                      5  1  2  2    3- 6     5
13. Lombard FC Pápa                5  1  1  3    8- 9     4
14. Kecskeméti TE-ERECO            5  1  –  4   10-16     3
15. BFC Siófok                     5  –  3  2    2- 6     3
16. Szombathelyi Haladás           5  –  2  3    2- 8     2