Sorsoltak Ulánbátorban

Felemásra sikerült a két utánpótláskorú magyar versenyző sorsolása az ulánbátori olimpiai világkvalifikációs viadalon a női birkózásban. Galambos Ramóna (19) kifejezetten nehéz, Németh Zsanett (22) viszont legalábbis ígéretes utat kapott Fortunától. Minden súlycsoportban az első két helyezett szerez kvótát.

Sz. I. Kezdjük a kellemesebbel a beszámolót a női birkózás szombaton sorra kerülő olimpiai világkvalifikációs versenyének a sorsolásáról! A rendező városban, Ulánbátorban amúgy helyre állt a nyugalom az előző napi, káoszt okozó homokvihar után. Már csak a három versenyszőnyeg áll a figyelem középpontjában, amelyre magyar idő szerint szombaton hajnalban két leányunkat is szólítják.

Az U23-as Európa-bajnok Németh Zsanett (75 kg) kedvezőnek mondható, legalábbis ígéretes sorsolást kapott. A 13 induló közül övé lett az 1-es rajtszám, ami azt jelenti, hogy nem kell selejtezőt vívnia, azonnal a negyeddöntőben kezd, és két nyert mérkőzéssel kvótát szerezhet. Az első nem okozhat különösebb gondot, amelyen a tavalyi kadetvébé ötödik helyén végzett, tajpeji Huj-Cu Csang lesz az ellenfele.

Zsanettnek megismétlődhet az U23-as Eb-döntő a német Schell ellen

Zsanettnek megismétlődhet az U23-as Eb-döntő a német Schell ellen

A következő, tehát sorsdöntő mérkőzésen az Anna Schell (német)–Daria Osocka (lengyel) negyeddöntő győztese vár rá. A németet nemrég verte meg az U23-as Eb döntőjében. Azzal egyenlített a svédországi Klippan Kupán elszenvedett veresége után, ahol 8-0-ra vezetett ugyan már, de Schell csípődobás után két vállra fektette. Ezért érthető, hogy amikor Zsanett a ruszei kontinensfináléban ugyancsak 8-0-s előnyre tett szert, nagyon óvatosra vette a figurát, semmit nem kockáztatott. A lengyel Osocka 2015-ben nyerte meg az U23-as Eb-t. A felnőttek között a tavalyi vébén nyolcadik, az idei Eb-n ötödik volt; a tavalyi Eb-n pontozással nyert Zsanett ellen.

Bármelyikük következzen is, nem lesz könnyű.

Az idei felnőtt Eb-n bronzérmet nyert Galambos Ramóna (53 kg) a 22 fős mezőnyben a 17-es rajtszámmal selejtezőre kényszerül, mégpedig a kirgiz Rozalija Tilegenova ellenében, aki 2014-ben harmadik volt a felnőtt Ázsia-bajnokságon. Noha kirgiz női birkózó még nem nyert érmet felnőtt-világbajnokságon, az ország birkózókultúrájából kiindulva aligha lesz sétagalopp a meccs Ramónának. De várhatóan meglesz.

Ramóna a helyzet magaslatán Fotók: MBSZ

Ramóna a helyzet magaslatán  •  Fotók: MBSZ

A nyolcaddöntőben a 28 éves, olasz Francesca Mori és az egy esztendővel idősebb, cseh Lenka Hocková-Martináková mérkőzésének győztese következik. Mindkettőjüket jegyzik az európai élmezőnyben, noha nem túl magasan. Az olasznak a nyolcadik, a csehnek az ötödik hely volt a legjobbja Európa-bajnokságon. A negyeddöntőre üzbég, görög, török, kazah négyesből érkezik ellenfél. A legkovászosabb közülük a török Bediha Gün, aki úgy lett harmadik (az 55 kg-ban) az U23-as Eb-n, hogy a bronzmérkőzésen 6-4-re győzte le Ramónát. De nem túl kellemes ellenfél a 25 éves, görög Maria Prevolaraki, aki felnőtt Eb-ezüstérmes és strandbirkózó-világbajnok is volt, és a 28 éves, kazah Ajsan Iszmagulova sem, aki felnőtt Ázsia-bajnoki bronzérmes.

Az elődöntőbe alighanem az orosz Natalja Maliseva menetel, aki úgy nyerte meg a ruszei U23-as Eb-t, hogy az első körben technikai tussal győzte le Dénes Mercédeszt, aki viszont a vigaszágon végül bronzéremig jutott.

Az ulánbátori sorsolási táblán az 53 kg-ban Dénes Mercédesz neve szerepel. De a szőnyegre Galambos Ramóna megy fel ezúttal. Ennek már csak azért sincs jelentősége most, mert ha megvan a kvóta, az nem személynek, hanem az országnak szól.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS