Spanyol Király Kupa – Mourinho ironizált, Guardiola bölcselkedett

image

A Real Madrid 18 évvel eddigi utolsó sikere után szerda este 18. alkalommal diadalmaskodott a labdarúgó spanyol Király Kupa döntőjében, az örök rivális FC Barcelona felett a hosszabbításban aratva 1-0-s győzelmet.

    "Szívesen fogadok minden bírálatot ezután is, ha közben újabb és újabb trófeákat nyerek a csapatommal – mondta a nyegleséget az iróniával előszeretettel vegyítő José Mourinho, a fővárosiak portugál vezetőedzője a kupafinálét követően, elöljáróban rögtön visszatérve azokra a bírálatokra, amelyek a Barca ellen amúgy hatásosnak bizonyult védekező taktikáját érték. – Tudtuk, hogy képesek vagyunk legyőzni a Barcát, és ezt meg is tettük!" – fűzte hozzá mondókájához.
    "Szakmázott" is egy keveset, amikor kijelentette: "A nagy játék nemcsak a labdabirtoklást jelenti". Ezzel a Barcának szúrt oda, amely – akárcsak a szombati, 1-1-gyel végződött bajnokin – ezúttal is jelentős, bár nem ugyanakkora fölényben volt a játékszer uralását illetően, de szerda este képtelennek bizonyult a gólszerzésre, hiába szorította be a második félidőben a madridiakat, s focizott olykor egy kapura, ha egyszer minden helyzetét elpuskázta. Ráadásul a meddő mezőnyfölényhez fásultnak tetsző, az invenciót, a bajnoki címvédőre jellemző ötletességet és főképpen a frissességet nélkülöző játék társult.  
    A korábbi 25 kupagyőzelem után történetének 10. döntőbeli vereségét elszenvedő katalánok mestere, Pep Guardiola a valenciai Mestalla Stadionban telt ház, 55 ezer néző előtt lezajlott mérkőzést követő sajtótájékoztatóján filozofikusan közelítette meg a kudarcot:
    "Az élet nem csupán sikerekből áll, nem lehet folyton csak győzni, van úgy, hogy csapások érnek. De magunkhoz fogunk térni és erőre kapunk. Ez a vereség segíthet nekünk abban, hogy a lehető legjobban felkészüljünk a folytatásra, hiszen most még kétszer játszunk a Reallal a Bajnokok Ligája elődöntőjében" – bölcselkedett a szakember.
    "Az idén eddig háromszor csaptunk össze a Barcával, először kaptunk egy ötöst, utána döntetlenre végeztünk, most pedig mi nyertünk. A nagycsapatok között bármi megtörténhet. Meglátjuk, mit hoznak a BL-meccseink" – mondott "zárszót" Mourinho.