Spanyol nagyágyúval erősíthet a horvát válogatott

garcia

Akár az olimpián is játszhat a horvát válogatottban az eddig a spanyol csapatot erősítő játékos. 

garcia

Tavaly a szezon meglepetésének neveztük, mikor Xavi Garcia hirtelen a Barceloneta helyett, mégis a Jug Dubrovnikba igazolt. A döntés azonban nagyon tudatosnak bizonyult.

Mint ismeretes a spanyol válogatott szövetségi kapitánya, Gabi Hernandez nem számít a 31 éves játékosra a nyáron. A napokban pedig felröppent a hír, hogy a horvátok honosítanák a támadót. Természetesen régebb óta szó van erről, és már a papírok is rendben vannak, így semmi nem állhat útjába, hogy Garcia, akár Rióban Ivica Tucak csapatában játszon. A nemzetközi előírások úgy szólnak, hogy egy évnek el kell telnie, mielőtt új válogatottban bemutatkozik egy játékos, legutóbb 2015. július 18-án húzta magára a spanyol sapkát, így hamarosan ez az időszak is eltellik, plusz egy szezont már lehúzott Horátországban is.

Xavi Garcia már 1999-ben bemutatkozott a spanyol  válogatottban. Azóta három olimpián is szerepelt, érmet azonban nem nyert ötkarikás játékokon. 2007-ben egy Vb bronzérmet nyert, míg 2009-ben egy ezüstöt Rómában, 2006-ban pedig a dobogó harmadik fokára állhatott fel Belgrádban az Eb-n az ibériai csapattal. Most a horvátokkal címvédőként indulhatna Rióban és a szakírók szerint több esélye lenne a végső győzelemre új válogatottjában.

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS