Spartans: Tisztes helytállás, folyamatos fejlődés a cél

A 2020 nyarán alapított Levelek Spartans AFC gárdája az idei év elején lett a Magyar Amerikai Futball Szövetség tagja és élt azzal a lehetőséggel, hogy a 2021-es Divízió II-es bajnokságban elinduljon. 

Hazánk legfiatalabb egyesülete a Dabas Sparks játékosaival kiegészülve már tavaly lejátszott egy mérkőzést a Diósd Saints ellen, amelyet nagyon simán, 40-0-ra megnyert. A 2021-es esztendőben pedig már tétmérkőzésen is megmutathatják magukat a srácok, a Spartans ugyanis megméretteti magát a Divízió II. küzdelmeiben. A nyírségiek a Keleti csoportban szerepelnek, ahol a korábban a HFL-t is megjárt DAK Acél Gorillazzal is szembe kerülnek majd, de a tavaly kiválóan játszó CFS Guardianssal is megmérkőznek. Ez a találkozó lesz az első a bajnokságban, április 11-én, Szegeden.

Nem vár könnyű feladat a Spartansra, de a gárda alapítója, dr. Szépe József pozitívan várja az idei szezont.

MAFSZ: A csonka tavalyi szezon után idén hogyan kezdtétek meg a felkészülést az idei megmérettetésekre?

dr. Szépe József: A 2020-as esztendő számunkra is sok kihívást tartogatott. Megalakult az egyesület és a bizonytalanságot hozó vírus helyzetre való tekintettel igyekeztünk mielőbb legalább egy edzőmérkőzést lejátszani. Ez a cél sikerült, a Diósd Saint által kínált lehetőséget megragadva lejátszottuk első mérkőzésünket a Spartans színeiben.

MAFSZ: Mennyivel volt nehezebb most a holtszezon?

dr. Szépe József: Sajnos a korlátozások és a megbetegedések miatt az edzésmunka rendkívül akadozó volt és gyakorlatilag tervezhetetlen. Ezt csak nehezítette a helyi labdarúgó egyesület “szíves” együttműködése a pályahasználat kapcsán. Jelenleg eljutottunk oda, hogy az edzésmunka biztosított, de a mérkőzések rendezése kapcsán még le kell döntenünk néhány sztereotípiát a fejekben.

MAFSZ: Hogyan alakul a keretetek?

dr. Szépe József: A csapatunk magját a Tigersből kiváló játékosok jelentik, hozzájuk csatlakoznak a Dabas Sparks fiataljai közül néhányan. A vírushelyzet és az edzőpálya hiánya miatt túl sokat nem tudtunk toborozni, eddig azonban így is elmondható, hogy több helyi/környékbeli fiatal már csatlakozott hozzánk, főként az U19-es korcsoportból, így bizakodva tekintünk a nyári időszak elé, elsősorban akkor fogunk tudni érdemi toborzást végezni, ami nagyban növelheti a keretünk mélyítését. Jelenleg egy igen szűk kerettel állunk, a célunk, hogy végig tudjuk csinálni a bajnokságot és a fiatalokat be tudjuk építeni a csapatba.117212054_130818348693488_6298871928125000203_o

MAFSZ: Mennyire erős a Divízió II-es bajnokság idén?

dr. Szépe József: A harmadosztály idén a legnépesebb mezőny, a keleti csoport ráadásul tartogat néhány meglepetést is, elég ha csak a Bulldogs visszatérésére gondolunk. Évek óta magas színvonalú utánpótlás munkát végeznek, szerintem favoritjai a csoportnak, de a nyugati csoportban is vannak erős csapatok, ilyen például a Mustangs, akik az elmúlt években oda tudtak érni a döntőbe, szóval nem számítok egyszerű bajnokságra. Izgalmas és szoros lesz, bízom benne, hogy helyt fogunk állni az első szezonunkban.

MAFSZ: A bajnokság lebonyolításának módjával elégedettek vagytok?

dr. Szépe József: A jelenlegi helyzethez és viszonyokhoz képest azt gondolom elégedettek lehetünk az 5 alapszakaszi mérkőzéssel. Reméljük, hogy a bajnokság lebonyolítását nem fogja befolyásolni negatívan a járvány.

MAFSZ: Mennyiben mások a célok a karantén árnyékában? Mit szeretnétek elérni?

dr. Szépe József: A helyzetünk annyiban speciális, hogy mi egy új egyesület vagyunk, azonban nem titok, hogy van jó néhány olyan játékosunk, akik már több éve űzik ezt a sportágat. A cél az, hogy az első szezonunkat a Spartans színeiben lehozzuk, az újakat beépítsük és az U19 korosztályú játékosokat képezzük, mert az idei legfontosabb célunk, hogy a vírushelyzet ellenére egy konstans szakmai munkát tudjunk végezni, toborzásokkal, táborokkal egybekötve és szeretnénk elérni, hogy létszám tekintetében önálló U19-es csapattal vághassunk neki a 2021-es U19-es bajnokságnak. Ha ezt sikerül elérni, akkor már önmagában (az elért bajnoki helyezéstől függetlenül is) eredményes lesz a szezonunk.

A Levelek Spartans 2021-es alapszakasz mérkőzései a Divízió II-ben (hazai csapat elöl):

2021.04.11: CFS Guardians – Levelek Spartans

2021.04.24: Levelek Spartans – Újpest Bulldogs

2021.05.08: Levelek Spartans – Dak Acél Gorillaz

2021.05.21: Levelek Spartans – Rebels Oldboys*

2021.06.27: Jászberény Wolverines – Levelek Spartans

* A Rebels Oldboys visszalépésével a 20:0-val került jóváírásra a mérkőzés a hazai csapatnak.

 

Spartans-01Alapítás éve: 2020

Hazai Pálya: Levelek, Vörösmarty u. 2

Edzések: Kedd-Csütörtök: 18.00-20.00 Szombat: 11.00-13.00

Forrás: http://mafsz.org – RSS