Sport: Szoboszlai lett az év sportolója, Rossi és a fociválogatott is „megvédte címét”

Az év sportpillanata Vogel Soma „aranyat érő” utolsó ötösvédése lett, melyet a Magyarország-Görögország vízilabda világbajnoki döntőn mutatott be. Az MSÚSZ negyedszer díjazta az Év sportpillanatát, először a szurkolók szavazhattak egy tízes listára az m4sport.hu oldalon, majd a szűkített hármas listáról már felkért szakemberek választották ki a győztest.

Pár perccel korábban Szilágyi Áron háromszoros olimpiai aranyérmes, világ- és Európa-bajnok kardvívó részesült elismerésben a márciusi, budapesti világkupán bemutatott sportszerű cselekedetéért, azért az akcióért, amelyben látványosan adott vissza egy tust ellenfelének. A díjra Novák Katalin terjesztette fel a kiváló vívót a Nemzetközi Fair Play Bizottságnál, és a szervezet elnökének, Kamuti Jenőnek a társaságában ő is nyújtotta át.
Az év legjobbja hagyományos csapatsportokban – akárcsak tavaly – a férfi labdarúgó-válogatott lett, az egyéni sportágak csapatversenyei kategóriában pedig a férfi kardválogatott győzött. Az edzők között Marco Rossi, a labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kapta a legtöbb szavazatot, ezzel tavalyi sikerét ismételte meg.
(Nyitóképünkön Szoboszlai Dominik Látható. Fotó: MTI / Hegedüs Róbert)
Az év szabadidős sporteseménye kategóriában holtverseny alakult ki az élen, a díjat a hátsó füves futballmentő túra, valamint a Jégpályák éjszakája kapta.
A férfiaknál Szoboszlai Dominikot, a Liverpool labdarúgóját, a magyar válogatott csapatkapitányát, a nőknél pedig Érdi Mária világbajnok vitorlázót választotta meg a 2023-as év sportolójának a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ).
Az MSÚSZ-életműdíját Schmitt Pál kétszeres olimpiai bajnok párbajtőrvívó, a Nemzet Sportolója, korábbi köztársasági elnök, a Magyar Olimpiai Bizottság tiszteletbeli elnöke, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság korábbi tagja vehette át Novák Katalin köztársasági elnöktől, illetve Gyulay Zsolttól, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnökétől.

Az elismeréseket rekordot jelentő 471 szavazat alapján ítélte oda a Magyar Sportújságírók Szövetsége.

A 66. alkalommal rendezett voksolás győzteseit az M4 Sport-Az Év sportolója gálán, a Magyar Állami Operaházban hirdették ki hétfő este. A sorrendek a 2019-es 439-es csúcsot felülmúlva, rekordot jelentő 471 szavazat alapján alakultak ki. A szövetség elnöksége öt kategóriában tízes jelöltlistákat állított össze, a szavazás december 18-án kezdődött.
A fogyatékos sportolók versengésében a férfiaknál – címét megvédve – Kiss Péter Pál parakajakozó, a nőknél pedig Ekler Luca paraatléta nyert. A csapatok versenyében a szervátültetett asztalitenisz férfi páros lett az első.

Írta a HVG

A Sport: Szoboszlai lett az év sportolója, Rossi és a fociválogatott is „megvédte címét” bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.