Bő két héten belül rendezik a Bajnokok Ligája 2022/2023-as kiírásának negyeddöntőjét és mindössze nyolc csapat van versenyben a végső győzelemért. Egy cikk erejéig megnéztük, hogy a fogadóirodák jelen pillanatban mely csapatokat látják a legesélyesebbnek és melyeket a legesélytelenebbnek a BL-trófea elhódítására.
Manapság a sportfogadás kedvelői számára igen széleskörű palettán lehet válogatni a fogadási ajánlatok közül, különösen a labdarúgás terén és ezek jelentős részét a rövid távú illetve az élő fogadások teszik ki. Ugyanakkor sokak számára népszerűek a hosszú távú fogadások, amelyek esetén akár több hetet, hónapot is várni kell a végkimenetelre. Ilyen például az a lehetőség is, hogy már hosszú hónapokkal a vége előtt lehet fogadást kötni arra, hogy ki fogja megnyerni a Bajnokok Ligáját a 2022/23-as szezonban.
A nyolcaddöntő párharcait követően kialakult a legjobb nyolc mezőnye a BL-ben, méghozzá három olasz, két angol, egy német, egy spanyol és egy portugál nemzetiségű együttes részvételével. A negyeddöntőben szereplő csapatok: Chelsea, Manchester City, Bayern München, Real Madrid, Milan, Inter, Napoli, Benfica. Érdekesség, hogy legutóbb 17 évvel ezelőtt, a 2005/06-os idényben fordult elő, hogy három olasz csapat is bejutott a negyeddöntőbe, akkor a Milan és az Inter mellett a Juventus volt rá képes.
A március 17-én tartott sorsoláson kiderült, hogy a Milan ellenfele a Napoli lesz az elődöntőbe jutásért, míg az Inter a Benficával találkozik. A másik ágon Real Madrid-Chelsea és Manchester City-Bayern München összecsapás lesz a legjobb négy közé jutásért.
Megnéztük, hogy a hazai fogadóiroda melyik csapatot tartja a legesélyesebbnek a BL megnyerésére. Ez nem más, mint a Premier League-ben szereplő Manchester City, amelynek végső győzelmére háromszoros pénzt fizetnek. Josep Guardiola együttese veretlenül és csoportelsőként jutott tovább a csoportkörből a Borussia Dortmund, a Sevilla és a Köbenhavn előtt, méghozzá 4 győzelemmel, 2 döntetlennel, 14 rúgott góllal és mindössze 2 kapott góllal. A nyolcaddöntőben az RB Leipzig volt az ellenfél és a németországi 1-1-es döntetlent követően a City hazai pályán 7-0-ra kiütötte ellenfelét a visszavágón. Erling Haaland 5 gólt szerzett a mérkőzésen, így 10 találattal vezeti a BL-góllövőlistát az idei szezonban. A manchesteri alakulatnak nem lesz egyszerű dolga, hogy megnyerje története első BL-serlegét, hiszen a Paris Saint-Germaint búcsúztató Bayern München lesz az ellenfele, aztán amennyiben kiharcolja a továbbjutást, akkor a Real-Chelsea párharc győztesével mérkőzik meg az isztambuli fináléba jutásért.
A Bayern München és a Napoli győzelmére több mint négyszeres a szorzó, míg a Real Madrid BL-győzelme hétszeres pénzt hozhat.
A nyolc csapat közül a fogadóirodák toronymagasan a Milant tartják a legesélytelenebb együttesnek a BL-trófea megnyerésére. A Rossoneri végső győzelmére 22-szeres az odds, ami jelentősen magasabb szorzó, mint az Interé, a Chelsea-é vagy a Benficáé.
Stefano Pioli együttese a második helyen végzett a csoportjában a Chelsea mögött, megelőzve a Dinamo Zagrebet illetve az RB Salzburgot. A Rossoneri 6 meccsen 10 pontot szerezve 3 győzelemmel, 1 döntetlennel és 2 vereséggel zárt. A csapat a csoportkörben egy Salzburg elleni 1-1-es döntetlennel kezdett, majd 3-1-re legyőzte a Zagrebot. Ezt követően két vereség született a Chelsea ellen: Londonban 3-0-ra, míg Milánóban 2-0-ra kapott ki a csapat. Végül a csoportkör utolsó két fordulójában 4-0-s győzelem született a Zagreb és a Salzburg ellen is. A nyolcaddöntőben a Premier League-ben szereplő Tottenhammel csapott össze a Milan és sikerrel vette az akadályt. Az első mérkőzésen Brahim Diaz góljával 1-0-s győzelmet aratott a San Siróban, míg a visszavágó 0-0-s döntetlent hozott Londonban, így a csapat összesítésben 1-0-s győzelemmel jutott be a legjobb 8 közé – mindezt a 2011/2012-es szezon óta először.
SZORZÓK A VÉGSŐ GYŐZELEMRE A BL-BEN:
MANCHESTER CITY | 3,00 |
BAYERN MÜNCHEN | 4,10 |
NAPOLI | 4,10 |
REAL MADRID | 7,25 |
CHELSEA | 13,50 |
BENFICA | 13,50 |
INTER | 13,50 |
MILAN | 22,00 |