Sportlövészet – Gyakorlásképp világcsúcs

Sportlövészet – Gyakorlásképp világcsúcs

Kormány Sport

Az UTE 18 éves puskás sportlövője, Dénes Eszter a felnőtt Európa-bajnokság után keletkezett űrről, az olimpiai esélyeiről és az online versenyeken nyújtott parádés teljesítményéről is beszámolt.

Saját várakozásait is felülmúlta az UTE 18 éves puskás sportlövője, Dénes Eszter azzal, hogy a február végén Wroclawban rendezett 10 méteres felnőtt Európa-bajnokságon egyéniben a hatodik helyen végzett, Péni Istvánnal párban pedig ezüstérmet nyert a vegyes csapatok küzdelmeiben. Az öröm azonban mégsem volt felhőtlen a kontinensviadal után, némi hiányérzet a mai napig akad a versenyzőben.

„Azért is, mert mindkét döntőben visszafogottan teljesítettem magamhoz képest. Egyéniben egyértelműen az olimpiai kvótáért indultam és tisztában voltam vele, hogy kiélezett csata várható, így a legjobbamat kell nyújtsam, amennyiben labdába szeretnék rúgni.”

Az Eb-n minden versenyszámban két kvótát osztottak, és miután a légpuskás női nyolcas fináléba két korábban kvalifikált lövő is bekerült, végül az olimpiai részvételért az első négy hely valamelyikén kellett végezni.

„Nagy űrt hagyott bennem, hogy ott volt előttem a lehetőség és nem tudtam élni vele. Úgy érzem, nincs még elég tapasztalatom a nemzetközi döntőkben, a túlzott izgalom rányomja bélyegét a teljesítményemre. Összességében azért elégedett lehetek az Eb-vel.”

Kissné Oroszi Edit tanítványának szereplése azért így is bravúros, és az olimpiai indulás kiharcolására is bőven lesz még esélye. Tokióhoz legutóbb is nagyon közel került. Már csak azért is, mert a nemzetközi szövetség korábban törölte az idei programból a májusban esedékes plzeni kvótaszerzőversenyt, mint a NOB az ötkarikás játékokat, és szándékai szerint a fennmaradó két európai helyet a már megtartott viadalok után ítélte volna oda – amennyiben az olimpia nem kerül halasztásra. Nem nehéz kiszámolni, hogy az Eb-hatodik hellyel ez esetben nagy sansza lett volna a magyar lánynak a kvalifikációra. De mindez csak feltételezés marad, hiszen az olimpia egy évet csúszik, így a két „repjegyért” vívandó csatát is jövőre rendezik. Addig marad a készülés, ami a koronavírus-járvány kapcsán kialakult helyzetben minden eddiginél macerásabb.

„Nehéz hozzászokni. Mindenkinek új, saját rendszert kell kialakítania az életében. Szerencsére, nekem még hetente egyszer-kétszer van lehetőségem a lőterünkön gyakorolni, ilyenkor egyedül, minden szigorú szabályt betartva edzem. A hét többi részében otthon készülök és erősítek. Bízom abban, hogy a befektetett munka sosem vész el, és ha véget ér a kényszerszünet, ott folytathatjuk, ahol abbahagytuk.”

Nemcsak monoton edzéseket lehet azonban végezniük a sportlövőknek, hanem van lehetőség online versenyzésre is.

„A német Heinz Reinkemeier (sportlövészettel is foglalkozó sportpszichológus – a szerk.) minden héten vasárnap szervez online versenyt. Ez teljesen önálló módon zajlik, mindenki a lehetőségeihez mérten vehet részt rajta. Otthon lézeres rendszer segítségével, a lőtéren rendes edzéskörülmények között lehet lőni. Az eredményt az időponttal együtt elküldjük, majd azt összesítik. Húsvétvasárnap elég jól sikerült szerepelnem, a legjobbamat is több körrel túlteljesítettem. Örülök, hogy a ritkított edzésszám mellett is képes vagyok jó eredményt produkálni.”

A jó eredményről csak annyit, hogy Eszter megnyerte a hétvégi versenyt, a 635.9 körös bemutatója pedig a jelenleg fennálló hivatalos felnőttvilágcsúcsot (634.0) is túlszárnyalja. Persze, ő csak szerényen szabadkozik, hogy edzésen más…

Forrás, fotó: utanpotlassport.hu, heinzlive.com